Ti egy ilyen prológus alapján elolvasnátok ezt a történetet?

Mindenkinek megvannak a maga hobbijai. Egyesek bélyegeket gyűjtenek, mások rovarokat tanulmányoznak, megint mások érmékkel ékesítik otthonaikat. Természetes, hogy az embereknek egy vagy akár több hobbija is van. Ami nem mindegy, hogy pontosan mi is az.

Vegyünk csak engem példának. Én emlékeket gyűjtök. Igen, jól hallottad. Különös hobbi, nem igaz? Na de ezt nem úgy teszem, ahogyan egy átlagos ember csinálná, ő talán elmenne egy szép helyre azokkal, akik fontosak neki. Én azonban titkokat derítek ki, és cserébe emlékeket kérek fizetségül.

Folyamatosan vannak megbízásaim, hiszen az emberek természetüknél fogva mindig keresztbe akarnak tenni egymásnak. Sokféle feladatot kaptam már, sokféle embertől. Voltak férjek, akik feleségeikről akarták megtudni, hogy hűségesek voltak-e, gyártulajdonosok, akik ellenfelük kiiktatásával szerettek volna több pénzre szert tenni, és olyanok is, akik zsarolni akarták feljebbvalójukat egy jobb eredmény érdekében. A szomorú igazság az, hogy mindenkinek vannak titkai. Sötét titkai, amelyekkel akár romba is lehetne dönteni a biztonságosnak hitt életüket. Persze én igyekszem úgy válogatni a megbízások közül, hogy senki ne sérüljön meg a végrehajtás közben, de ez sajnos nem mindig sikerül. Mindig akadnak hibák, nem várt nehézségek. Ilyenkor inkább félrenézek, amire nem vagyok büszke.

De vajon miért is van szükségem mások emlékeire? A válasz nagyon régi időkre nyúlik vissza. A Középkorban születtem, amikor még az emberek teljesen máshogyan éltek, mint manapság. Nem voltak számítógépek, az emberek sokkal több időt töltöttek egymás társaságában és persze a természetben is. Sokkal több ember hitt még akkoriban a csodákban és a természetfeletti lényekben. Én nem a hívők közé tartoztam. Akkoriban még lehetetlennek tartottam, hogy ilyesmi létezhet. Aztán egy napon az egyik barátom belerángatott egy csúnya ügybe. Egy kastély kirablásába. Akkor még nagyobb volt a szegénység mint most, és sokszor még a saját családunkat se tudtuk rendesen megetetni, így hát belementem. Szerencsétlenségünkre pont egy boszorkány otthonát néztük ki magunknak, persze nem tudatosan. Életemben akkor néztem először szembe az igazi gonosszal.

Rosszul sült el a dolog, és emiatt azon az estén megváltozott az életem. A boszorkány bosszút állt rajtunk. Végzett a barátommal, de az még mindig jobb sors volt, mint amit nekem szánt. Haragjának következményeként magam is természetfeletti lénnyé váltam, egy alakváltóvá. Talán áldásnak hangzik, de ez inkább átok számomra. Az új testem egy nagymacskáé, direkt arra tervezve, hogy minél jobban bele tudjon olvadni a környezetébe, és vadászni tudjon. Ezzel csupán egyetlen probléma van: csakis akkor tudok visszaváltozni egy kis időre emberré, ha újabb és újabb emlékeket szerzek. Mondhatni velük táplálkozom. Persze mást is eszem, de emlékek nélkül nem húznám sokáig. Beleőrülnék abba, hogy nem lehetek többé ember. Legtöbbször persze szeretem az emberek jó emlékeit elkérni, hiszen ki akarná a rosszakat? Éppen ezért, bár nem tetszik, de időnként muszáj elvégeznem néhány megbízatást. Igyekszem minél kevesebbet ártani az embereknek, de sajnos így is van mikor valaki megsérül.

A történet, amit most el fogok mesélni egy ilyen esetről szól. Életem egyik legnehezebb döntése előtt álltam és a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy jól választottam.

Remélem legalább ti meg tudjátok mondani.