Véleményeznétek az írásom?

Ez az eleje annak, amit írtam, és tudom, hogy tele van hibával, de még csak nemrég kezdtem, és tele vagyok lelkesedéssel. :D

De türelmem nincs átírni a bakikat még, majd ha újraolvasom....de örülnék, ha picit segítenétek abban, hogy kinek mi tetszik, mi nem.

Köszönöm.

Picit hosszú....előre is bocsát.

A fehér boszorkány

-… negyvenkilenc, ötven. – harsogta egy katona, és az ostor pattogása abbamaradt.

A véresre korbácsolt fogoly tompa puffanással landolt a porban. Két másik katona tartotta erősen, nehogy kiszabaduljon a szorításukból. Arcukat fémlemezekből kovácsolt sisak védte a perzselő hőségtől és kavargó homokszemektől. Barna bőr egyenruhájukat vöröslő vérfoltok szennyezték, de nem a saját vérük. Pár lépésre tőlük egy fiatal férfi állt karba tett kézzel, arcát semmi sem védte a portól, olybá tűnt, hogy még a vörös homokszemek is tartanak tőle, s messze távol maradtak a jeges kisugárzású parancsnoktól. Úgy tűnt, mintha unatkozna.

A fiatal vezér arcán undorodó kifejezés ült. Lassan odasétált a hasaló fogolyhoz, és belérúgott egyet. A rab fájdalmas kiáltással fordult a hátára. Meggyötört testét csupán szakadt vásznak fedték, sebeiből patakokban folyt a vér. De szemében elszánt láz égett.

A vezér lassan lehajolt a fogolyhoz. Fiatal, harcedzett férfi volt. Hosszú fekete haját csak egy pánttal fogta el az arca elől. Jégkék szeme hűvösebben fénylett, mint az abenderi tél. Minden mozdulatából csakúgy áradt a felsőbbrendű nemesség. Hosszú fekete köpenyt terített a vállára, ami valamilyen mágia ellen is védő, különleges anyagból volt szabva. Vastag bőrpáncélja mellvértjének elejére cirkalmas stílussal egy nagy „A” betűt égettek. Hosszú bőrcsizmát viselt, fém sarkantyúval az oldalán. Tetőtől-talpig feketé úgy nézett ki, mintha maga a Halál jött volna el a szegény syberiai emberért, megrettenve bámult a halál arcába. Összegezve, lenyűgöző látványt nyújtott.

A vezér belemarkolt a rab vértől ragacsos hajába, és erősen megrántotta, hogy a férfi feje elemelkedjen a piszkos talajtól.

Gyűlölettel sziszegett a rab fülébe:

- Kapsz egy utolsó esélyt. Mondd meg, hol van!

De a rab elszánt tekintete láttán a fiatal vezér tudta, a férfinek esze ágában sincs elárulnia bármit is, ha tisztában van egyáltalán a kérdésére való válasszal. Már órák óta kínozták a foglyot, de kiáltásain kívül egy hangot sem hallottak tőle.

- Éljen… - a rab nyelve nehezen forgott kiszáradt szájában, a vezérnek közelebb kellett hajolnia hozzá, hogy értse a szavait – éljen a Hercegnő! – azzal a fiatal vezér arcába köpött.

A férfi dühösen ugrott fel a fogoly mellől, akinek a feje nagy csattanással vágódott a földnek. A vezér egyik katonájához lépett, majd kihúzta kardját a hüvelyéből, és egy suhintással elválasztotta a fogoly fejét a többi testrészétől, az gurult még egy darabig, majd a férfi lába előtt megállt. A fogoly szeme élettelenül meredtek gyilkosukra. A vezér visszaadta a véres fegyvert a katonának, majd dühödten nézett fel a perzselő napra, mintha gondolt szitkait egyenesen a Teremtőnek intézné.

Szőke, fekete bőrből készült páncélos katona lépett a vezér mellé. Undorodó arckifejezéssel tekintett a földön heverő hullára. Két katona épp egy kocsira pakolta fel, egyenesen a tömegsírokhoz cipelték, és beletaszították az örök feledés sírgödrébe, tucatnyi társával együtt. Kemény dolog a háború, tudták, mire vállalkoznak.

- Hát ebből sem szedünk ki többet – szólt kedélyes hangon a szőke katona.

A vezér dühtől szikrázó szemekkel lassan a katona felé fordult.

- Valóban nem – szólt komor hangon.

- Legalább megtudtál valami érdemlegeset szerencsétlen embertől, vagy apánknak újabb sikertelenséggel kell szembenéznie? - gúnyos él költözött a jóképű katona mély hangjába. A vezér láthatóan megfeszült. Kezei ökölbe szorultak, az ujjpercei egészen elfehéredtek. A szőke katona láthatóan figyelmen kívül hagyta a szavaira kiváltott reakciót. Lehúzta fekete bőrkesztyűit, előhúzta az övébe rejtett tőrét, és makulátlan körmeit kezdte vele piszkálni.

- Ne ingerelj, testvér! – mennydörögte a férfi. – Inkább mondd el, mit tudtál meg a boszorkányoktól. Tudják, hol van?

Utálta, hogy öccse információira kell hagyatkoznia, de nem tehetett semmit. Igaza volt a szőke férfinak, semmi új hírrel nem szolgálhatott, ki volt szolgáltatva testvére döntéseinek, és ez cseppet sem volt ínyére.

A szőke férfi arcán felsőbbrendű mosoly terült el. Élvezte a helyzetet.

- Annál is jobb – a katona arcán még szélesebbé vált a mosoly. – Találtam valakit, aki meg tudja mondani, hogy hol keresd őt. Elhoztam a szállásra.

A vezér eddig reménykedve hallgatta az öccsét, de most mérgesen ragadta torkon. Bár a férfi alacsonyabb volt nála, mégis erősebb és tapasztaltabb, mint öccse, aki dühösen markolta torkát szorongató kezét. A férfiből áradó jeges hideg megdermesztette testvérét. Jégdara lepte be fekete, szarvasbőr zubbonyát.

- Elküldelek, hogy felkeresd az istenverte boszorkányaid, erre te kémet hozol a táborba? Mondd, öcsém, teljesen elment az eszed? – sziszegte a megdöbbent férfi arcába.

Majd hirtelen elengedte. A férfi nem tudott megállni, a lökéstől káromkodva zuhant a vörös porba. Ruhájáról gyorsan leolvadt a fagy.

Méltóságát vesztve tápászkodott fel. A körülöttük ácsorgó katonák hirtelen nem tudták levenni a szemük a vitatkozó fivérekről. De elég volt a vezér egyetlen éles pillantása, és máris szétszéledtek.

Egyedül maradtak a kopár magaslaton.

A sértett testvér lassan porolta le magáról a fekete bőrre tapadt vörös homokot, ami Abender sivatagjait jellemezte.

Tél volt. A nap mégis vakítóan sugárzott. A völgyben tanyázó hadtest próbált árnyékos helyet találni sátrainak, de a Vörös-sivatag nem nyújtott enyhülést az út viszontagságaitól megfáradt katonáknak. Cserébe remekül elrejtette őket az ellenséges varázslók és kémek szeme elől.

Csodával határos volt, hogy ez a syberiai férfi egyáltalán megtalálta a táborukat. Ehhez belső segítségre volt szügsége, amibe Victory bele sem akart gondolni; áruló van közüttük. Azt is tudta, hogy újabb kudarcukhoz mostohaapja mit fog szólni. És semmi jót. Amikor tegnap elfogták az syberiai kémet, azt hitte végre áttörést értek el. De nem! Ezek az syberiaiak inkább kínhalált haltak, minthogy együttműködjenek velük.

Erre az az üresfejű öccse valami kuruzslót hoz a szállásukra, aki azt állítja, hogy megtalálja a lányt. Elkeseredett mozdulattal túrt fényes hajába. Fehér bőrén szikrát vetett a nap, különös szépségű fiatal férfi volt, és csak most látszott rajta igazán az elkeseredés, ahogy duzzogó fívére fölé hajolt, és megsemmisítő pillantással jutalmazta fáradozásait.

- Nem, neked ment el az eszed! Ahelyett, hogy a háborúra koncentrálnál, csak az a lány jár a fejedben, miközben mennyasszonyod van. Ha neked lennék, nem érdekelnének kallódó fehérnépek, és a fontos dolgokkal törődnék! Mondjuk…a közelgő háborúval! – Victory meglepetten nézett szembe öccse jégkék szemével. Mindketten az edésanyjuk szemét örökölték. Most először hallotta vele így beszélni Andelt, amióta főparancsnokká nevezte ki őt a király.

A testvére persze nem tudta, hogy miért is akarta megtalálni a lányt. Ez parancs volt. Titkos parancs, egyenesen a királytól. Nem tehetett semmit. Most, hogy közeledett az első nagyobb összecsapás a lány szerepének fontossága egyre nőtt. Más indokai nem is lehettek, ahogy az öccse mondta: mennyasszonya volt. Mégis, akárhányszor a lányra gondolt, gyöngédséget és szeretetet érzett a nyilvánvaló árulás fájdalma mellett.

- Mindegy. Mondd meg annak a boszorkának, hogy takarodjon a táboromból! – Victory épp indult volna a sátra felé, hogy tovább rágódjon kétségbeesett helyzetén, amikor női nevetést, majd beszédet hallott.

- Hát így kell bánni a vendégeddel, nagyúr? Mégiscsak, te hívtál ide.

Victory azonnal megfordult, nem kevés vörös port kavarva maga körül.

A tábor közepén megtévesztően gyönyörű jelenés állt. Pazarlás volt a szépsége, ezt Victory jól tudta, ugyanis a fiatal nő lelke fekete volt és gonosz. Mint a tökéletes gyümölcs méregbe mártva.

- Era Servant – suttogta a vezér megrökönyödve. – Te halott vagy.

Ez nyilván nem volt igaz. A lány nagyon is élőnek tetszett. Hófehér bőrét fekete kendő védte a naptól, különleges fehér, derékig érő haja szabadon lobogott a sivatagi szélben. Fehér sárkánybőr, szorosan testretapadó ruhát viselt, ami kiemelte nőies domborulatait. Éjfélkék szeme akár az örök sötétség, hideg és megfejthetetlen. Északi akcentussal beszélt. Tökéletesen metszett ajkai hamis mosolyra húzódtak.

Victory keze a tokjában pihenő kardjára siklott, erősen szorította. Nem kerülte el a figyelmét a nő vastag övén himbálózó dupla tőr és a hátára erősített nyíltartótegez és íj sem. Nem mintha szügsége lett volna efféle fegyverekre ahhoz, hogy megöljön bárkit. A fegyverek csak díszek voltak, képmutatás egy boszorkánytól.

- Nos, ezek szerint mégsem.

Az lehetetlen. Victory látta őt meghalni. Ő ölte meg.

A fehér boszorkány kitalálhatta gondolatait, mert elvigyorodott, és egy világos hajtincsét kezdte tekergetni.