Elolvasnátok egy könyvet/novellát, ami így kezdődik? (Lent)

A lehető leghalkabban próbálom kinyitni az ablakot, hogy az ágyon szuszogó öcsém és anyám fel ne ébredjen. Érzem a véremben, hogy a lovasok közelednek. Kiráz a hideg. Muszáj higgadtnak maradnom, mindig is tudtam, hogy eljön ez a nap. A nyitott ablakon keresztül hűs szellő árad be a szobába, amit pár sárgult falevél kísér. Hirtelen meghallom a lovak dobogását, mire – szinte ösztönös mozdulattal –, bezárom az ablakot. Gyorsan az éjjeliszekrényemre pillantok, hogy a családomnak szánt levelem még mindig a helyén van-e. Összehúzom magamon szürke kabátomat, majd a tükörben ellenőrzöm megjelenésemet. Aranybarna hajamat ma is olyan hullámok díszítik, mint tegnap, smaragdzöld szemem is ugyanúgy világít. Legcsinosabb ruháimat viselem, ilyenkor ez illendő. Ahogy kilépek az ajtón, az öcsémre és anyámra gondolok, akik az apró kis ágyon, összeölelkezve alszanak. Nem tudhatom mi lesz velük, nem tudhatom meddig élnek még. Talán, mikor a testvérem is 16 éves lesz, mint én és érte is jönnek a lovasok, újra láthatom. Az is lehet, hogy addigra változnak a szabályok. Érzem, hogy a sírás fojtogat, de most nem törhetek meg. Kirohanok az udvarra, anélkül, hogy újra gondolkozni kezdenék. A lódobogást egyre közelebbről hallom, végül az utca végében pillantom meg őket. Mindegyikük fekete vagy sötétszürke lovon ül, páncéljukat gepárd motívumok díszítik, hisz a sereg – akit a nép csak ,,gyűjtőknek’’ hív -, gyorsaságáról híres. A sisak, a szemüknél ki van vágva, hogy utálkozó pillantásaikat mindenkihez eljutathassák. Mindegyikük edzett, erős testalkatú férfi , kezeiken – melyen legtöbbször sötét kesztyűt viselnek – most sebhelyek engedték láttatni magukat. Elől ment a vezérük, a többiek piramis szerű alakzatban követték őt. A vezér pár méterrel előttem áll meg, rutinos mozdulattal lepattan a lováról, majd sisakját levéve szórakozott pillantást vet rám.

- Szia , kislány! – hangja is olyan, mint tekintete.

- Jó napot! – kihúzom magamat és magabiztosságot színlelve előre lépek.

- Készen állsz, hogy belépj az Elternek birodalmába? – megfogja lova szárát és tekintetét az állatra veti.

- Igen. –felelem és elmosolyodok. Nem tudhatják meg mennyire félek.

- Akkor jobb ha indulunk! – ült fel a lovára és kezét nyújtotta felém.

A segítségét elutasítva ülök fel az állatra és kapaszkodok meg annak nyergében. A vezér megadja a parancsot, így a hűvös őszi időben elindulunk a királyi vár felé.