Írunk történetet?

A fiú halkan, szemtelenül elnevette magát. - Mindig rohan valahova - mondta. - Tudod, sok az írtásra váró alakváltó errefelé.

Bambán bámultam rá. Biztosan álmodom. Habár aznap már végignéztem anyám halálát (nem ő volt az, emlékeztettem magam, hiszen ő elutazott), megmenekültem egy szörnyeteg elől, és isten tudja hány kilómétert utaztam, azért, hogy most zavartan társalogjak egy vadászkunyhóban egy Sólyom nevű fiúval, még mindig álomnak tűnt az egész. Egy szörnyű rémálomnak.

- Pontosan merrefelé is? - kérdeztem.

-Ki tudja? - vonta meg a vállát és keresztbe fonta a karját.- Nem említette véletlenül hogy miért hozott ide? Általában aki idekerül annak vagy fontos információ van a birtokában vagy halott.

- És te melyik vagy? - kérdeztem bizalmatlanul. Hé, lehet hogy kedves és aranyos de ezen a ponton már bármi megtörténhet.

- A kivétel. - Dölt hátra a székében.

Sután megráztam a fejem. Miért nem ad egyenes válaszokat? - Van itt telefon? Fel kell hívnom...

- Kit? - kérdezte a fiú. A hirtelen indulatosság, ami a hangjában volt a frászt hozta rám. - Kit akarsz felhívni? Hívni akarod anyucit, hogy jöjjön érted, kislány?

Megrökönyödtem. Mégis mi ütött belé hirtelen? Valami rosszat mondtam?

Sólyom felállt, fürgén mellém lépett, megragadta a karomat, és a falhoz szorított.

- Ha azt hiszed ilyen egyszerűen leléphetsz innen - sziszegte -, hát nagyon tévedsz. Tilia. - Úgy köpte ki a nevemet, mintha az valamilyen szitokszó lenne.

- Én csak...

- Te csak mi? - a karom elkezdett zsibbadni az erős szorítástól , de nem mertem semmit csinálni. Ez az örült még csinálna valamit.

- Akkor magyarázd el nekem mi folyik itt! Én itt maradok ha...

- Óhóhó! Azt hiszed van választásod? Itt maradsz és kész!

Majd az ajtó hirtelen kinyilt

- Úgy tünik a padlás talált rád...

Sólyom hirtelen elengette a karom én pedig dörzsölgetni kezdtem a fájó karomat.

-Te teljesen megőrültél, fiam?? - kérdezte herceg. Azt hittem a pártomra áll de nem miattam agódott ami kicsit fájt mert kezdtem úgy érezni én már nem is létezem - Még nem épültél fel teljesen. Pihenned kell ha ujra harcolni akarsz!

- Jól vagyok, viszont ez a ....kislány...

- Ó nem én támadtam rád késsel majd próbáltam letörni a karod!!! - fontam keresztbe a karom.

- Ezek itt komoly ügyek. Menj és keresd meg inkább a macid! - gúnyos vigyor húzódott az arcán. Herceg az asztalhoz lépett és kiterittet egy térképet majd piros filcel jelölgetni kezdett rajta. - Mégtöbben jöttek?

- Két hét mulva napfogyatkozás. Az erejük megnő és ezt ki is fogják használni. Már csak azt nem tudom hogyan... kevés az idő - majd hirtelen rám nézett. A belsőmben eluralkodott a pánik de tudtam most már nincs megállás...

Zihálva ültem fel.

- Apa? - sugtam az éjszakába. De nem érkezett válasz. Egyedül voltam. Egyes egyedül.

Az ajtó lassan megnyikordult és szép lassan kinyilt. A küszöbön Sólyom állt és érdeklődve szinte ilyedten nézett be rám.

- Minden rendben? - néhány lépést tett befelé.

- Csak.. rosszat álmodtam... - de amint kimondta tudtam nem kellett volna. Vártam hogy megint kislánynak csúfoljon vagy valami hasonlót vessen be de nem ezt tette.

Leült az ágyam szélére és megsimogatta a karomat.

- Nagyon nehéz lehet ez most neked. Ha kell valaki akivel beszélgethetsz...

Valami nem stimmelt. A lábamat a melkasomig huztam a takarót pedig azállam alá gyürtem. Valami itt nagyon nem stimmel.

- Gyere velem. Mutatok valamit. Gyere velem.

Megráztam a fejem a hátamon pedig végig futott a hideg.

- Gyere ne félj. - a hangja negédesen csengett. - Gyere.

Ismétlgette. Ujra megráztam a fejem. Sólyom szeme lassan kifordult és csak a fehérje láccot. A ruhája lassan vérrel kezddett átitatòdni a teste minden pontján az arca sebekkel és málló börren lett tele.

-Azt montam gyere! - sivította. A fülemre szorítottam a kezemet, a sivító hang nem enyhült. A takaró lerpült rólam és a szoba másik felébe repült. A démon véres karja megfogta a lábam és huzni kezdett. Torkom szakattából sikítottam probáltam lerugni a kezet és megkapaszkodni az ágyban de mindhiába. A fejem nagy koppanással csapódott a földhöz és vérezni kezdett. Megragadtam a hozzám legközelebb lévő tárgyat és a démonhoz vágtam aki ujabb fülsüketítő sikolyt hallatott. Felsikoltottam rémületemben majd felzokogtam. Nem. Ez. Nem. Lehet.

Az ajtó kicspódott és egy árny vetette rá magát a szörnyre. De az ennek ellenére sem engedett el. Egy villanást láttam csak majd egy dördülés felsikoltottam mindketten a földre estek. Percekig semmi nem mozdult. Majd az alsó alak lelökte magáról a szörnyet. Sólyom tünt elő véresen és tudtam hogy nem csak a démon vére van a ruhányán. Oda kuszott hozzám. Az arcomrol még mindig patakban folyt a köny bár nem tudom hogy a sokk vagy a mevkönyebülés hatására.

Sólyom letörölte a véres arcom.

- Minden rendben? - próbált mosólyogni.

Reszketve bólintottam.

- Akkor jó!-aztán összecsuklot és eszméletlenül feküdt tovább a padlón. A vértengerben.