Hogy sikerült a történetem?

Egy rendőrautó fordult be az utcasarkon, hangos szirénázásával felverve a városka békés csöndjét. A benne ülő fiatal férfi arca halálsápadt volt, szemében aggodalom ült. Eszeveszett tempóban száguldott el a főtér előtt álló templom mellett, majd gyorsan lefékezett, s kiugrott a járműből. Fegyverét szorongatva rohant be a tőle nem messze lévő erdőbe, és elveszett a sötétben. Mivel nem fordult hátra, nem láthatta, ahogy egy árny, gúnyos mosollyal az arcán utána vetődik. A hajsza még sokáig tartott, mígnem a járőr halálfáradtan rogyott le a földre. Idegesen pásztázta végig a környéket, levegőt is alig mert venni. Tudta, hogy most ő következik. Rájött, végzetes hibát követett el azzal, hogy beleavatkozott a dolgok menetébe.

***

Halvány gyertyafény világította be a kis termet, ahol két nő adott találkozót egymásnak. A helyiségben csak egy egyszerű, régi fényképezőgép foglalt helyet. Kopogás hallatszott, kinyílt az ajtó, s egy furcsa alak tűnt fel a küszöbön. Mogyoróbarna szeme hidegen csillogott, levetette fekete bőrkabátját, miközben a gép elé állt.

- Csak egyet- utasította a hölgyeket, akik buzgón teljesítették kérését. Vaku villant, és máris készen volt a kép. A vendég biccentett köszönésképpen, és amilyen csendben jött úgy is távozott.

***

Az egész ház aludt, mikor megtörtént a legrosszabb. Halk, keserű kacaj hasított az éjszakába, miközben a képmás életre kelt. De azt senki sem sejtette, hogy a fényképező az emberek legszörnyűbb, legsötétebb vágyait hívja elő a mélyből. Az elfojtott érzéseket, amikről jobb, ha senki sem tud. A szörny szájából vér csöpögött a padlóra, keze helyén hatalmas pengék álltak ki a testéből. Nesztelenül lopakodott el az alvók ágyáig, és lecsapott. Hangtalanul, akár egy kísértet. Eszelős tekintettel kaszabolt le mindenkit, akit az épületben talált. Mikor az utolsó ajtóhoz ért, megtorpant, ugyanis a szobából l fény szűrődött ki. De hamar összeszedte magát, és berúgta a bejáratot. A teremben tartózkodó fiatal megrettenve pattant fel az íróasztaltól, és mikor a szörny közeledett, hogy bevégezze küldetését, felkapta és hozzávágta a széket. Ám ettől a gyilkos csak még dühösebb lett. Szétvagdalt mindent, haragja nem ismert határokat. A fiú minden bátorságát összeszedve kiugrott az ablakon, fájdalmas sebeket szerezve ezzel. Futott, ahogy csak bírt, mígnem észrevett egy járőröző rendőrautót.

- Segítsen, kérem, segítsen!- ordította torkaszakadtából. Látta, amint egy fekete hajú férfi kiszáll a kocsiból, és felé veszi az irányt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, ám a következő pillanatban égető kínt érzett a mellkasában, ahogy a penge átszakította a testét. Megtántorodott majd összeesett. Levegőért kapkodva próbált magánál maradni, de lassacskán elvesztette az eszméletét. Utolsó emléke a járőr volt, ahogy fegyverrel a kezében közeledik, s rálő a támadójára.

***

- Itt Brian a központnak, segíteniük kell. Ismétlem, életveszélyben vagyok, segítsenek! Valaki!- zokogta a járőr nekitámaszkodva egy fának. Sebeit, amiket menekülése során szerzett, csípték a sós könnyek.

- Előlem nem futhatsz el- suttogta egy vészjósló, hideg hang a fülébe.

A napsugarak lágyan emelkedtek a horizont fölé, és tanúi lehettek a férfi első, fájdalmas üvöltésének. S mikor a nap újra lenyugodott, az élet utolsó morzsája is elpárolgott a szerencsétlenül járt áldozat testéből. Egyedül, szenvedve jutott át a másvilágra, de nem tudta megmenteni a város lakóit a rájuk váró veszélyektől. A képmás még ma is a környéket járja, őrült nevetése beleivódott az emberek emlékeibe. Ő a kétpengés gyilkos, az éjszaka démona, a legsötétebb éned. Vigyázz, hogy soha ne kerülj vele szembe. Ha kiszabadul, többé nincs esélyed. Elvesztél.