Elkezdtem egy könyvet írni, de elbizonytalanodtam, hogy van-e értelme egyáltalán ezzel foglalkoznom. Nektek mi a véleményetek?

Nagyon szeretek írni, de itt gyakorin is annyi lelkes amatőrt láttam, akiknek aztán azt írták, hogy ne, ezt inkább ne erőltesd, hogy én is elbizonytalanodtam. Eddig pár fejezet van készen a készülő könyvemből, itt egy kis részlet, megköszönném, ha őszintén véleményeznétek.

A műfaj egyébként horror-fantasy.

Kicsi Nina!

Mikor meghalsz – mert meg fogsz halni, méghozzá hamarosan – nem leszel egyedül. Én melletted állok majd. Örülsz? Folytassam? Szeretnéd, ugye? Akkor kapj el, ha tudsz.

Szedned kell a lábad, ha még sötétedés előtt haza akarsz jutni. Tudtad, hogy nekem sosem volt otthonom? Sajnálsz? Szánakozol? Undorodsz tőlem, ugye? Kapj el!

Nina keze remegett, mikor zsebre tette a papír fecnit. Segítségért akart kiáltani, de képtelen volt kinyitni a száját. Nyüszítve roskadt egy fa tövébe, ahol a második levelet találta. Körmei a földbe vájtak, torkából hangtalan zokogás tört elő, mikor összegörnyedve püfölni kezdte a nedves füvet.

- Tűnj el! Nem akarom, hogy itt legyél! – kiáltotta könnyek közt. A távolban megzörrent egy bokor. Nina szeme tágra nyílt, szíve hevesen kalapált, mikor meglátta a közeledő alakot. A félhomályból előbukkanó, szürke öltönyös férfi mosolyogva térdelt le a lány mellé, egyik ujjával végigsimított Nina arcán.

- Ne félj, kicsim. Nem lesz semmi baj. Félsz tőlem? Haza akarsz menni? Dehogy. Meg akarsz halni, ugye?

Nina egyik kezével a férfi arca felé suhintott, de az addigra már eltűnt, beásta magát Nina agyának egyik ezer lakattal lezárt sarkába.

Az erdőn pár pillanat alatt döbbenetes csend lett úrrá. A lány zihálva körülnézett, rettegve gondolt arra, mit rejthetnek a bokrok, mi lapulhat meg a sziklák alatt, mi minden törhet az életére. Amint ez a gondolat eljutott a tudatáig, Nina talpra ugrott, automatikusan megmarkolva az első követ, ami a keze ügyébe került.

- Gyere! Nem félek tőled! Nem félek tőled! GYERE! – ordította bele a kísérteties félhomályba, de azonnal el is ejtette hirtelen szerzett fegyverét, amint a hang válaszolt.

- Ezt akarod, kicsim? – az öltönyös férfi hangja végigsimított a lány ajkán, majd lejjebb vándorolt a melléhez. – Találkozni akarsz velem? Igazán? Akarod, ugye?

Egy hirtelen jött széllökés Nina minden maradék önuralmát is elvette. A lány a földre roskadt, alsó ajkából vér szivárgott.

- Meg akarok halni – lehelte a hideg, nedves levegőbe.

A válasz azonnal érkezett. - Még nem, kicsim. Eddig nagyon bátor voltál. Ügyes vagy, kicsi Nina. Ügyes kislány.

Nina szeme lecsukódott, a hang ezúttal morbid módon elálmosította.

- Aludj csak, kicsi Nina. Én vigyázok rád.