Mit gondoltok, lenne értelme folytatni a könyvem? Egyszer már tettem fel részletet, de ez most egy új.
Lusta mosollyal az arcán közelít felém, egyszerűen képtelen vagyok kivárni, hogy ideérjen. Nekiiramodok, a karjaiba ugrom, ahogy magához ölel eltűnnek a gondok, minden tökéletesen a helyére zökken. Megszólal, mond valamit, a fülembe súgja, mennyire hiányoztam neki. Lelkem egy része megremeg, mikor felfogom szavai jelentését. Hiány. Nem tudom, soha nem is tudtam a pontos definícióját, de csak az hiányozhat, amire szükségünk van, legalábbis az én felfogásom szerint.
Felmosolygok rá, arcomon az öröm harmatkönnyei csillognak, melyeket egy csókkal szárít fel. Hosszú ideig egyikünk sem szól, csak nézünk némán egymásra, azzal a megértéssel, ami már évek óta ott van köztünk, majd meghallom a szavait, arcomról nyomban lehervad a viszontlátás mosolya, és átveszi a helyét valami egészen más, a kétségbeesés vad fájdalma, a düh és az összeomlás kellemetlen enyvelege.
- Falmir meghalt.
Nem akarok belegondolni abba, mit jelentenek ezek a szavak. De nem vagyok elég erős, egy pillanatra felrémlik előtt szeretett unokabátyám arca. Az arc, mely szerelmem oldalán tűnt el, hogy elhagyjon engem, elhagyja a világot, elhagyjon mindent. Az öröm utolsó szikrája is földbe csapódik, de még nem sírok. Még tartom magam, tartanom kell, mert hová fajul majd a világ, ha saját problémáimat mások gondjai elé helyezném?
Nagyot nyelek, kezemet ökölbe szorítom, majd felnézek az arcra, mely életben tartott a fogság sötét éveiben is. Tekintete most is megbabonáz, de ismerem már annyira, hogy lássam a kérdést a szemében. Összeszedem magam, és bólintok. Hangom nem remeg, mikor megszólalok, amiért hálás vagyok.
- Bosszuljuk meg - csak ennyit mondok, de ő pontosan tudja, mit akar ez jelenteni. Egy pillanatra mélyen a szemembe néz, majd óvatosan elenged, mintha törékeny porcelánbaba volnék egy olyan világban, ahol minden más kőből van. Megérintem az arcát, ahogy mindig, mikor elbúcsúzom tőle.
- Vigyázz magadra.
Nem válaszol, és én csak nézem, ahogy szerelmem továbblép, itt hagy engem ebben a veszélyes világban. Szememből újból kigördülnek a könnycseppek, de ő már nem látja, nem láthatja, fekete alakját magához öleli a köd. Egyedül maradtam.
Azt hiszem, emlékszem az előző kérdésre :)
Nagyon jól írsz, de a stílusod néha túl fellengzős (valaki javítson ki, ha nem a megfelelő jelzőt használom). Ha ezt elhagyod, tényleg remek író lehetsz.
Az írásjelek megfelelő használata hasznos tud lenni.
A történésről alkotott vélemény szubjektív, vedd is úgy, ha lehet: brutálisan nyálas, az első bekezdés után kiejteném a kezemből.
Összességében, ezt a könyvet szerintem ne folytasd, de egy kedvesebb, egyszerűbb, emberibb, valódibb történetet annyira szívesen vennék tőled :)
Ezután ömleni fognak a pozitív kritikák, szóval úgyis mindegy :)
Írni akarsz? Akkor tedd. És higgy. Hidd el, hogy jól csinálod, hidd el, hogy menni fog, hidd el, hogy jobb vagy, mint más. És akkor az is leszel.
A részletről mit mondhatnék? Ez az eleje? Közepe? Vége? A részlet jó, bár a szókincs még fejlődhet.
Köszönöm mindkettőtöknek.
Oké, igazából ez nem egy könyv, mert csak részletek vannak, amikor rám tör a depresszió és nekiülök írni.
Már van egy történetem, ami kerek egész, be is van fejezve, fantasy-romantika, de most valami újba szerettem volna belekezdeni, ami természetesen nem ilyen ragacsos stílusba íródott.
Ha megengeditek, nagyon szívesen leírom, miről szólna a következő történetem, mert - bár magamnak jónak gondoltam - senki másnak nem mondtam még el :)
Nekem is küldheted privátban :D
(Ez szerintem állatian jó romantikus részlet amúgy)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!