Hogy tetszik ez a regény? (Többi lent)
Az egyik barátnőm regényt ír. (Nem én!) Szóval hogy tetszik a részlete? Azért én írom ki, mert ő neki nem fogadták el xĐĐ
Augusztus 31 (Szombat)
Mint a többi átlagos lány én sem vártam a suli kezdést. Utolsó hétvégén sátorozni mentünk a gyermekkori legjobb barátnőmmel Lilivel és családjával.
Nem történt velünk semmi izgi nagyon hamar eltelt az a nap és már reggel indultunk is vissza.
Összefoglalva a napom jó volt .
A vasárnapom úgy telt mint mindíg pop zene hallgatással egy kis olvasással..
Szeptember 1 ( Hétfő)
Reggel szomorúan ébrettem mert vége a nyárnak. :/ Siettem felöltöztem hogy el ne késsek az iskolából. Már az első nap belebotlottam a suli legmenőbb pasijába aki mellesleg már tavaj óta tetszik. A neve Ádám.Az úgy történt, hogy mentem a folyosón épp a nevemet hallottam amikor hátrafordultam és előre nem néztem így nekimentem .
Elejtettem minden könyvet a kezemből.
- Bocsáss meg-mondta
- Semmi baj én voltam ügyetlen.
- Melyik osztályba jársz ? kérdeztem
- 10/c- felelt
- Én is .mondtam mosolyogva.
Együtt mentünk be az osztályterembem mert kiderűlt , hogy egy osztájba járunk. Amint beértünk minden szempár ránk ragadt.. Az is kiderült egymás mellett ülünk órán. Nagyon összebarátkoztam egy lánnyal akinek a neve: Mariann .
- Szia köszöntem Mariannak . Láttam hogy egy másik lány mellette van.
- Szia az én nevem Szammer Karola
- Szia én Kocsis Laura vagyok. Én a 10/b be járok.
Megebédeltünk. Egész nap osztályfőnöki órák voltak , leírtuk az órarendet.
Mikor hazamentem kitálaltam mindent anyának. Tanúltam.. Olvasgattam.
Facebookoztam. Beszélgettem Ádámmal .
Ádám: Szia . Mizu?
Karola: Szia. Semmi különös . Veled?
Ádám :Most olvasgattam , írtam asulihonlapra.
Ádám: Holnap lenne kedved eljönni velem a könyvtárba?
Karola: De. Persze elmegyek veled a könyvtárba. Majd beszélünk a szuliba mert most mennem kell . Heló
Ádám: Szia
Majd mentem az ágyba mert nagyon vártam a holnapi sulis napomat.
Összefoglalva.. Nem történt semmi rossz dolog.. Összebarátkoztam Mariannal és Laurával. Összetalálkoztam a suli legmenőbb fijujával és beszélgettem is vele. $ ;)
A helyesírás borzasztó,de ami nagyon kiszúrta a szemem,azok kb ezek voltak:"facebookoztam",mizu",és a rengeteg hangulatjel(mindezeknek semmi keresnivalójuk egy könyvben,remélem ezt Te is belátod).
Legalább nem megint egy amerikai "tinédzserről" volt szó,kicsit már unalmasak.Ez egy elég nagy pozitívum szerintem,de akkor sem folytatnám ezt,ÍGY a helyedben :)
Elég gyengus.
Mondjuk nekem annyira sosem jöttek be ezek az abszolút semmitmondó, sablonos,átlagos tinilányokról szóló történetek.Énmagam is átlagos tinilány vagyok, bőven elég a saját életemet élnem:)
Viszont megnéztem a blogodat,látom, játszottál a rinmarugames-en.
Elég volt meglátnom a felhasználóneved és elolvasni az első bekezdést a kérdésedben ahhoz, hogy kijelentsem: Ne erőltesd. Nagyon gyenge, plusz a helyesírással is vannak gondjaid...
Tudom, most nagyon "cukcsi" dolog írogatni annak az igénytelen giminek a hatására, de inkább ne tedd, kíméld meg az emberiséget.
szia !
ez egyszerűen tragikus . helyesírás 1-es , a story pedig sablonos . egy osztályba járnak , nem tud róla , tavaly óta tetszik neki , egy padba ülnek WTF ? elég sok könyvet olvastam már és úgy gondolom , hogy egész jól átlátom a könyveket , de ez ....
én is szoktam írogatni , de amikor tegnap vissza olvasgattam a kb. 1-2 éve írt regényemet , hát égett a pofám , meg majd megszakadtama röhögéstől, tiszta tini sablon stb. , szerencsére én nem tettem fel sehova , így nem égtem le mások elött.
olvassatok sokat , és gyakoroljátok az írást - de nem kell minden művet rögtön fel nyomni a netre.
Jöttem rávilágítani egy szarvashibára:)
Ha augusztus 31-e szombati napra esik, akkor hogy a búbánatba esne szeptember 1-e hétfőre? Beiktattak egy 32. napot az augusztusba (ami itt vasárnap) és nem szólt nekem erről senki? Ejnye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!