És ez hogy tetszik?

A első emeleten lévő lakásban sötét volt, csak a hold világított be az ablakok függöny hagyta résein. Egy szobában viszont nem kapcsolódott le a lámpa. A dolgozószobában.

Ligety a Mindenség Könyvével bíbelődött. Nézegette, ki-kinyitogatta, de kérdését nem tette fel. Egyrészt megbeszélték, hogy nem lehet, másrészt félt a választól.

Egyszer csak neszt hallott a konyha felől. Ligety megrezzent, majd óvatosan az ajtóhoz lépett, és hallgatózott. Újra hallotta a zajt, ezért pálcáját magához véve a konyha felé vette az irányt. Az ajtót gondosan behajtotta, és megszokásból a villanyt is lekapcsolta.

Néhány perccel később a dolgozószobába egy fekete köpenyt viselő alak suhant be. Csendben sétált a sötétben, mintha macskaszemei lettek volna.

Biztos léptekkel a Mindenség Könyvéhez sietett és kezét rátéve lehunyta a szemét. A könyv ragyogni kezdett, majd kinyílt. A sercegő lapok hangja hangosnak tűnt az addigi síri csend után.

A besurranó hátra nézett, hogy Ligety még mindig őri járatot tart-e. Mivel ő még mindig nem volt sehol, gyorsan elolvasta a könyv által leírtakat. Mikor a végére ért, rozsdabarna szeme gonoszul csillant fel. Már tudta, mit és mikor kell tennie.

Ekkor egyre gyorsabb lépteket hallott a szoba felé közeledni. Sietve az ablakhoz lépett, kinyitotta, majd azon át kisurrant az éjszakába. A könyvet úgy hagyta, ahogy volt.

Ligety lassan, mindenre felkészülve nyitotta ki az ajtót. Mikor bebizonyosodott, hogy nincs bent senki, megkönnyebbülve rakta fel pálcáját a polcra. Majd ismét elfogta a kétely.

Hűvös, hajnali szellő fújt be a kitárt ablakon. Ligety összerezzent a hidegtől.

„De mikor kimentem, még zárva volt ! gondolta.

Homlokát ráncolva csukta be, majd a kinyitott Mindenség Könyvére tévedt a tekintete. Lesápadva lépett a tartó elé, és leolvasta a kérdést és a választ is. Még szerencse, hogy halhatatlan volt, mert abban a pillanatban úgy érezte, összeesik.

Remegő kezekkel szedte elő telefonját, és tárcsázta a gyors hívójában lévő számot.

-Halló, Edit? Igen, Ivett vagyok. Most azonnal át kell jönnöd. Igen, tudom, hogy hajnali 3 van, de... Igen, tudom, hogy veszélyes, de muszáj megbeszélnünk valamit. Nem, személyesen kell, hogy itt légy! Igen, Elizának is szólok! Jó, akkor 5 perc...

Azzal letette. Vadul dobogó szívvel tárcsázta Elizát. Neki is körülbelül elmondta, mi a helyzet. Még telefonált, amikor kopogtak az ajtón. Mikor kinyitotta, Hajnali lépett be. Álmosan biccentett Ligety felé, majd lehuppant a három közül az egyik bőrfotelbe. A karikák a szeme alatt és kócos, szőke haja arra engedett következtetni, hogy a hívás keltette fel. Mikor Ligety letette, ezt szóvá is tette:

-Ivett, remélem, nyomós okod volt rá, hogy ilyenkor hívsz át magadhoz! Főleg, mikor nem tudjuk, Izabella hol jár...

-Épp ő miatta hívtalak! Csak megvárom Elizát; azt mondta, ő tündérszárnnyal jön.

Nem kellett rá sokat várni. Mikor megérkezett, idegesen köszönt a két tanárnak, majd helyet foglalt az egyik bőrfotelben. Ő sem nézett ki jobban, mint Hajnali; sajnos ez a tündérség átka. Ligety követte példáját.

-Na, most, hogy mind a hárman itt vagyunk... - szólalt meg - Mint tudjátok, ma én vigyáztam a Mindenség Könyvére. És találtam benne megoldást Izabellára.

-Na várjunk csak: megbeszéltük, hogy nem kérdezünk a könyvtől! - csattant fel Hajnali.

-Nem is én voltam! Kimentem a konyhába, és mikor visszaértem, a válasz fogadott.

-Nem tetszik ez nekem! - szállt be a beszélgetésbe Eliza – Ha nem te kérdeztél, akkor bárki lehetett!

-Most nem ez a lényeg! - vitatkozott Ligety – Nem értitek, hogy van megoldás a problémánkra? Igaz, Rékára nézve kockázatos... Inkább nézzétek meg! - emelte le a tartóról a könyvet.

Lerakta a kis üvegasztal közepére. Mind a hárman fölé hajoltak, és együtt olvasták el az ominózus könyv lapjait.

Hajnali, miután az utolsó sorhoz ért, a fotelből felpattanva teljesen kikelt magából:

-Ivett, ugye ezt te sem gondoltad komolyan! És mi van, ha nem sikerül? És Rékát én amúgy sem tenném ki ilyen kockázatnak!

-Érdekes... Ahogy a lányoktól hallottam, tavaly egészen mást válaszoltál volna! - kuncogott Eliza, feltehetőleg, hogy egy kicsit oldja a felgyülemlett feszültséget. Viszont sem Hajnali, sem Ligety nem volt viccelődős kedvében.

-Edit, ülj vissza, és légy szíves, ne kiabálj! Még meghallják a szomszédok! - szólt rá Ligety.

Furcsa volt az ő szájából hallani: általában ez a figyelmeztetés neki szokott szólni. Ráadásul a tündérek szinte mindig sosem húzzák fel magukat, és ez még inkább meglepőbbé tette a szituációt. Hajnali lehajtott fejjel motyogott egy „bocsánat, még mindig az a szer tehet róla...” félét.

– Eliza, te pedig legyél egy kicsit komolyabb! Mégis csak egy életről van szó! - folytatta Ligety.

-Jó... - kért elnézést Eliza. - Viszont szerintem szavaznunk kéne. Edit, te például mit mondasz?

-Határozottan nem! És ha ésszerűen gondolkoznátok, ti is ezt mondanátok!

-Te viszont egy apró dolgot nem veszel figyelembe... - csattant fel Ligety. – Ha Réka nem teszi meg, akkor mindegyik világnak búcsút mondhatunk!

-Ez igaz... - szólalt meg félénken Eliza – Igazából mindegyik érv jogos. Ez a terv nagyon veszélyes, főleg Rékára nézve. De mivel csak ő tudja megcsinálni, azt mondom, ajánljuk fel neki, mint lehetőséget. Ha elutasítja, majd kitalálunk valami mást.

-Jó, én is ezt mondom – egyezett bele Ligety – Már elég idős, hogy eldöntse! Edit, neked így megfelel?

Hajnali, a fotelban hátra dőlve egy pillanatra lehunyta a szemét, majd sóhajtva bólintott.

-Értem. Akkor ezt eldöntöttük. Elmondjuk neki, és majd eldönti. Viszont csak nyár után. Az maradjon meg neki. Köszönöm, hogy átjöttetek. További jó éjszakát! - zárta le a beszélgetést Ligety.

Megvárta, amíg vendégei elmennek, majd sóhajtva huppant le újra a bőrfotelbe. Végig az iménti beszélgetés szavai jártak a fejében: „És mi van, ha nem sikerül?” , „Ez a terv nagyon veszélyes, főleg Rékára nézve.” , „Ha Réka nem teszi meg, akkor mindegyik világnak búcsút mondhatunk!”

„Mit csináltam?” tette fel magában a költői kérdést.

Akkor már nem bírta tovább. Mindig elfojtotta a könnyeit, de most már kikívánkoztak. Lehunyt szemmel zokogni kezdett. Majd egyszer csak feje előre bukott, és elnyomta az álom.