Mit gondoltok erről a prológusról?

PROLÓGUS

Szédületes tempóban viharzott át az utcán. Zihált és egyre nehezebben tudott lélegezni. Beszorult a levegő a rekeszizmába és úgy érezte, menten megfullad. Hiába, a futás nem az én műfajom – gondolta a lány. De nem álhatott meg. Tisztában volt vele, hogy nem olyan gyors, de önmagához képest egész jó volt. Nem mert hátrafordulni, nem akarta látni üldözőjét, de tudni akarta, hogy mekkora távolság van közöttük. Egy kicsit lassított és visszanézett. A férfi alig lehetett 10 méternyire tőle és szemmel láthatóan gyorsan futott. De a lány nem adta fel, megpróbálta felgyorsítani a tempót. Azonban így is, mintha egyre közelebbről hallotta volna, ahogy a pasas liheg a nyomában. A francba, utol fog érni. – gondolta kétségbeesetten. Egyre esélytelenebbnek tűnt, hogy le tudja hagyni. És mit csinál, ha a férfi utol fogja? Ebbe nem akart belegondolni. Mint mindig, most is ugyanaz történt: elbotlott valami ostoba kőben. A földre zuhant, tenyerével próbálta tompítani az esést. Éles fájdalom nyilallt a jobb bokájába. Felszisszent és megpróbált felállni, eredménytelenül. A férfi már oda is ért hozzá. Lehajolt és felemelte a lányt a karjainál fogva. Az, utolsó kétségbeesésében kapálózni kezdett, rúgott, harapott, rángatta a két karját. Sikerült kiszabadulnia az erős szorításból, miután egy jól irányzott rúgással ágyékon találta az embert. A férfi fájdalmas arckifejezéssel a kritikus ponthoz kapott és térdre rogyott. A lány most nem tudta mit tegyen. Eddig sosem jutott el idáig. Általában ott ért véget, hogy a férfi elkapta és ő próbált kiszabadulni. Azonban most, hogy ez sikerült, nem tudta mit kéne csinálnia. De nem volt ideje gondolkozni. Mielőtt az ipse felállhatott volna, orrba vágta az öklével és az állkapcsát is eltalálta. A férfi a járdára dőlt, arccal lefelé. A lány el sem tudta hinni. Nyertem. Lassan, de biztosan elindult. Úgy saccolta, hogy sikerült eltörnie a férfi állkapcsát, mert az hatalmasat reccsent, mikor odavágott. Továbbra sem értette, hogyan jutott el idáig. Mindenesetre ezt az áttörést értékelnie kell. Ettől egészen jó kedve lett. Ekkor azonban meglátott egy macskát a járda fölött repülni. Bosszankodva elhessegette az állatot. Nem szabad megfeledkeznie az irracionalitásról. Kiábrándultan ötlött az eszébe: nem tudhatja, mi az, ami emlék és mi az, ami csak álom, csupán csak sejtheti. Ez nyugtalanította. Szórakozottan sétált a néptelen utcában és dudorászott. Legalább fél órája kószált valahol a belvárosban és kezdett elege lenni. Fel akart ébredni. De nem bírt. Tisztában volt vele, hogy, bár nem sebezhetetlen, álmában nem halhat meg. Mindig fölébred, mielőtt álmában meghalna. Úgy gondolta, hogy ez másokkal is így lehet. Valahogy, már maga sem tudja, hogy hogyan, megtanulta irányítani az álmait. Képes volt kivetíteni a gondolatait, így álmában szinte bármire képes volt. De ez most nem olyan álom. Ez egy emlék, amit csak álmában tud kivetíteni. Valószínűleg az igazi emlék addig tartott, amíg el nem intézte a pasast. Ez már csak álom. Egy álom, amiből ideje már fölébredni…

A lány szó szerint felriadt, még sikkantott is egy kicsit. Körül nézett. Igen, biztos, hogy fölébredt. A szobában volt egy kis szekrény az ágya mellett, volt benne egy szék, egy asztal és egy nagyobb szekrény. Egészen átlagos helyiség is lehetett volna. De kislány tudta, ez minden csak nem normális. Persze, minden bizonnyal az éppen aktuális, nem normális lakójának készült. Hogy mi az, ami miatt nem volt átlagos? Egyszerű: egy átlagos szobában, az ágyból nem lógnak ki szíjak. A szíjaknak pedig rendkívül logikus tisztsége volt: tartsák lekötözve azt, aki az ágyban fekszik. A lány nem pontosan tudta, mióta van már itt. De körülbelül egy hétre, maximum 10 napra saccolt. Azt sem tudta pontosan, hogy miért került ide, csak sejtette. Azt mondták változtatnia kell a hozzáállásán, vagy mi a fene. Nem különösebben érdekelte. Mindig rángatózott és próbált kiszabadulni. Ezzel persze csak azt sikerült elérnie, hogy állandó nővér-felügyeletet kapjon. Az orvosok nem segítettek – az álmai már igen. Szép lassan visszatértek az emlékei és már tudta, hogy miért került ide. Csak azt nem tudta, hogyan fog kijutni.

Kicsit tovább írtam és itt-ott változtattam rajta. Az a "pár szó", ahogy írtad később lehet jelentős.