Miért nem indul a League of Legends? (többi lent)
Figyelt kérdés
Egyik ismerősömmel elterveztük, hogy elkezdjük a játékot, én már régebb óta is akartam, csak nem tudtam, mennyire fogok bénázni benne, mindegy, na. Pár hónapja már egyszer letöltöttem a játékot, magyarul, a játék megnyitásakor feltűnt a logó, töltődött kicsit, aztán hirtelen eltűnt, a játék se nyílt meg. Azután nagy nehezen sikerült megnyitni mégis, akkor meg kellett várni, míg pár fájlt még letölt. Nagy nehezen ez is elindult, utána folyton azt írta ki, hogy ismeretlen hiba lépett fel, indítsam újra a letöltést. Nem segített az se. Akkor letöröltem, tegnap újra letöltöttem. Megint csak a logó jelent meg és tűnt el folyton, aztán megnyílt a játék is, 13%-ig töltötte, ott megakadt a fájlok telepítése, stb. Letöröltem, megint megpróbáltam, sosem indította el. Amerikaival is próbáltam, ott ugyanígy, sőt, annál már a játékba se engedett be. Már komolyan nem tudok mit csinálni, gépet újratelepíteni meg nem szeretném. Mit tegyek? (Remélem érthetően fogalmaztam.)2016. aug. 25. 17:13
1/3 anonim válasza:
Hivatalos oldalról töltsd le.
Ez a játék maga az ikonja elindításakor telepít. Ha folyamatosan megszakítod még szerencse, hogy nem települ fel.
2/3 anonim válasza:
Szia! Én nagyon szívesen segítek te ezt pár szóval nem hiszem, hogy ellehet mondani, esetleg megadhatom a skypeom, aztán képernyőmegosztáson megoldhatjuk a problémát. Ha érdekel írj egy pm-et.
3/3 A kérdező kommentje:
Hivatalos oldalról töltöttem, de semmi.
2016. aug. 26. 11:37
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!