Lehet belőlem országos bajnok egyszer?
6-7 éves koromban nagyapám aki nagy sakkmániás volt, megtanított játszani. Kb 12 éves koromig minden nap sakkoztunk, először megvert mindig, a végén meg már csukott szemmel is én győztem 8-10 lépésből ahogy egyre fejlődtem ő meg egyre épült le a betegsége miatt. Így 12 éves koromra már nem is játszottam vele komolyan, hagytam magam, mert rossz volt látni hogy szembesül vele hogy egyre jobban butul el, na meg havi egyszer ha játszottunk. Korábban mással sose próbáltam, ez a kettőnk játéka volt. Tavaly meghalt, azóta nem is gondoltam a dologra, amíg kb 2 hete egy barátnőm fel nem hozta hogy játszhatnánk egyet. Életem első mérkőzése volt más ellen és pár lépésből győztem, visszavágónál is, amit furcsáltam, de betudtam annak hogy gyenge volt az ellenfél. Aztán elkezdtem játszani random ellenfelek ellen amit chess.com bedobált nekem és ott is győztem mindig, nem is értettem hogy mi van. De utána olvastam és a kezdő pontszámom nagyon alacsony így persze hogy folyamatosan nyerek, amíg nem megy fel annyira hogy rendes ellenfeleket kapok majd. De nem akartam várni, mert partinként 10-15 pontot ha kaptam és 600-ról kezdtem, de az 1000 pontos ellenfelek is csak untattak. Elkezdtem tegnap botok ellen játszani, növekvő sorrendben végigvertem az összeset 5-6 óra alatt, pár perce végeztem a legerősebb 2700 pontos 22 éves Beth Harmonnal, már csak a Stockfish nevezetű algoritmus maradt 2800-3200 pont között amit ember képtelen megverni tudtommal.
Kicsit utána néztem hogy mit jelentenek ezek a pontok, és 2880 körül van a világ legmagasabb pontszámú játékosa, Magnus Carlsen. Magyar viszonylatban viszont egyedül Rapport Richárd van 2700 pont felett, a második legjobb férfi 2670 körül, a legjobb nő, Polgár Judit pedig szintén 2670 körül van jelenleg.
Nyilván tudom hogy ez a pontszám semmit nem jelent, egy ember máshogy gondolkozik mint egy gép. Direkt bejátszhat olyan cseleket amiket nem ismerek, hiszen kb semmi tapasztalatom, az elnevezéseket se ismerem, egyedül a szicíliait (mivel szóltak hogy az az amit csinálok). De a jelenlegi tudásommal ha sokat gyakorlok, megtanulom az összes nyitást, védekezést, cselt stb akkor lenne esélyem a nemzeti bajnok címre? Még csak 21 éves vagyok szóval van időm, az se érdekel ha 71 évesen érem el azt a szintet, de a nagyapám előtt tisztelegve ez lett hirtelen a legnagyobb életcélom.
Én, ilyen tudással belevágnék!
Mi veszítenivalód lehet?
A következő Lékó Péter??
"Direkt bejátszhat olyan cseleket amiket nem ismerek, hiszen kb semmi tapasztalatom, az elnevezéseket se ismerem, egyedül a szicíliait (mivel szóltak hogy az az amit csinálok). De a jelenlegi tudásommal ha sokat gyakorlok, megtanulom az összes nyitást, védekezést, cselt stb " Amiket írtál és ki is emeltem, azokon még dolgozz. Szerintem, ilyen tudással ha rá szánod ezekre az időt, gyakorolsz, elsajátítod, 1-2 év alatt simán menni fog.
... Így is simán azt mondom hogy vágj bele!! Sok sikert.
Fiú vagyok
Mindig más accounttal játszok mert sajnos bannolni szoktak x órára ha mindig győzök, mert biztos csalok.
Ezzel csak az a baj hogy persze hogy győzök mert az én pontszámomhoz közel állót dob ellenfélnek. A kezdő pontszám pedig annyira alacsony és olyan kevés pontot kapok hogy kb 15 győzelem kell mire 100 pontot fel tudok menni, és 500-ról 2000+ nem kevés győzelem. Most úgy játszok hogy 3x nyerek, 2x kikapok direkt és így nem olyan vészes a győzelem-vereség arány és nem bannolnak ki csalásért.
Aki ki akar hívni az írjon privátban!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!