Palpatin megígérte Anakin-nak hogy vissza hozza Padme-t a halálból. Miután Darth Vader létre jött Sidius-nagyúrnak vissza kellett volna hoznia Padme-t. Miért nem tette? Hiszen Anakin pont ezért állt át a sötét oldalra.
Pont ez volt a drámai benne, hogy a Jedik tudták csak a halálból való visszatérés módszerét a Sithek meg nem. Palpatin direkt átverte és megvezette Anakint! Nem volt egyértelmű soha sem, hogy tudja a titok nyitját. Anakin sem azért állt át, mert biztosan tudta, hogy meg fogja így menteni Padmét. Hanem azt hitte, hogy a Jedik ehhez kevesek. Konkrétan beszopta az Uralkodó dumáját.
A film végén Yoda elmondja Obi-Wannak, hogy A mestered (Qui-Gon) Rájött arra hogyan lehet visszatérni a halálból. És Megmondta Obi-Wannak hogy ezt tanulja ki a Tatooin-on miközben szemmel tartja Luke-ot. Ez a képesség az erőszellemként való visszatérés, amit sikerült is Obi-nak megtanulnia a remetéskedése közben.
Szóval Anakinnak hagynia kellett volna, hogy Windu megölje az uralkodót és akkor kinevezték volna JEdi Mesternek is, hiszen ő talált rá az Uralkodóra és gyakorlatilag miatta tudták még időben kiiktatni. Ha Padmé meg is halt volna a szülésben, akkor talán(!) tudták volna alkalmazni rajta az erőszellemként való visszahozását, amit Qui-Gon fejlesztett ki. De sokkal valószínűbb, hogy meg sem halt volna, hiszen Anika elég durván megszorongatta a nyakát Padmének (szinte belehalt) és össze is törte a szívét. Nyilán nem volt a toppon, amikor megszülte az ikreket. Bele is halt... Szóval kb. Anakin ölte meg Padmét. Ezzel nem hazudott neki az uralkodó. De nem is kellett, mert addigra már mindegy volt.
Utolsó válasz nagyon félrevezető.
Palpatine nem azt ígérte, hogy visszahozza Padmé-t a halálból, hanem hogy nem is hagyja már eleve meghalni. Ami nagy különbség.
A Sith-ek is tudta elég sok dolgot erről, lásd IX. rész, Skywalker kora.
,,Palpatine nem azt ígérte, hogy visszahozza Padmé-t a halálból, hanem hogy nem is hagyja már eleve meghalni. Ami nagy különbség."
Már milyen szempontból nagy különbség? Anakinnak már nem kéne egy halálból visszatárt Padmé, csak az original? wtf?
Amúgy meg Padménak már nagy volt a pocakja. De Palaptin még mindig csak azzal hitegette Anit, hogy majd közösen megtalálják a megoldást. Ahaaa pár hét alatt?? wtf?
Palpatin folyamatosan félrevezette Anakint több féle módszerrel is párhuzamosan. Szóval a történet és a drámai végkifejlet szempontjából totálisan irreleváns az, amire felhívod a figyelmet. Sőt még értelmetlen is...
(De azért köszi, hogy félrevezetőnek tituláltad a hozzászólásomat...) :D
Megint butaságokat mondasz sajnos.
Elég nagy különbség, ha értőn olvasnál néha. Nem hagyni valakit meghalni teljesen más mint feltámasztani valakit a halálból.
A halál elkerülhető lélegeztető gépekkel, műszerekkel mint pl amikre rávan kötve Palpatine klónja a IX. részben és amilyen gépekkel életben tartják Vader-t a III. részben. A halált elkerülni eltudja, de ha már bekövetkezik visszahozni a halottat nem tudja.
Ez teljesen más mint amikor valaki már meghalt és úgy támad fel, mert az már igazi csodaszámba megy. Ezt a többség szerintem észrevette azért.
,,A halált elkerülni eltudja, de ha már bekövetkezik visszahozni a halottat nem tudja."
Ez hol is van a filmben?
Tudtommal az volt a baja Anakinnak, hogy elveszíti Padmét. Nem az, hogy fel kell támadnia.
A filmben direkt benne van, hogy nem az uralkodó, hanem Qui-gon ismeri a módszert. Palpatin nem ismerte ezt, mert akkor megmentette volna Padmét. Hiszen ezt ígérte Anakinnak. Hol van a filmben, hogy ezt megpróbálta, de nem sikerült, vagy hogy csak hitegette ezzel Anit? Sőt utána se tudta visszahozni Padmét miután meghalt. Bezzeg Obi-wan, Yoda, Qui-Gon, stb. visszatértek...
És kérlek magyarázd meg miért olyan fontos az, hogy Padmé milyen formában éli túl a halált! Miben változtat ez a történet alakulásában? Ha az uralkodó megmenti a haláltól akkor átáll Anakin, de ha csak visszahozza a halálból, akkor nem? Akkor inkább dögöljön meg a szerelme és marad a Jedi vallású mesterekkel, akik szarba se veszik? Tehát akkor Anakin nem szereti annyira Padmét, hogy megmentse a halál után?
Ezekre válaszol, a személyeskedés helyett... :)
Kevered a szezont a fazonnal Tislerics. A Qui-Gon módszerének semmi köze ahhoz, hogy Padmé megmenthető-e vagy sem, csak Jedik képesek erőszellemként létezni.
Egyébként meg az is benne a filmben, hogy Plagueis, Palpatine mestere ismert egy olyan praktikát amivel másokat vissza tudott hozni a halálból.
A különbség pedig abban van, hogy egy Sith által feltámasztott Padmé valószínűleg egy iszonyatosan kinéző, megrontott valami lenne, ami nyomokban sem emlékeztet rá. Tele vannak utalásokkal a filmek, sorozatok, képregények, hogy a Sithek nem tudnak csakúgy játszadozni az élettel és örökéletet nyerni normális formában, csak valamilyen szánalmas, kínokkal teli módon. Lásd pl. Momin-t, Palpatine-t a Skywalker korában.
Egy feltámasztott Padmé valamilyen rothadó húskupac lenne, mint Palpatine a legszörnyűbb napjaiban.
Látta a SW filmeket, csak nem figyelt rájuk :)
Viszont a filmeken meg talán a Mandalorian-on kívül nem látott mást, szóval univerzumismerete nem nagyon van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!