Kezdőoldal » Szexualitás » Leszbikusság » Ezt most hogy!? Valaki magyará...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt most hogy!? Valaki magyarázza meg nekem, mert megőrülök!

Figyelt kérdés
19 éves középiskolás lány vagyok. Szeptemberben váltottam sulit. Az egyik lány az osztályból kezdettől fogva gyűlölt engem, nekem is kezdettől fogva nagyon ellenszenves volt. Folyamatosan piszkáltuk, sértegettük egymást. Olyanok előfordultak, hogy tesi óra után szétdobálta vagy elrejtette a ruháimat, én meg belerágtam a szendvicsébe vagy jól megcukroztam, vagy épp kivágtam a kukába, meg rendszeresen összefirkáltuk egymás könyveit, füzeteit és még ezer más húzás, amikért nem egyszer mindketten intőt kaptunk. A szüleink is meghökkenve nézték, az osztálytársaink is nem győzték mondani, hogy ne foglalkozzunk a másikkal, senki nem értette mire fel ez a nagy ellenségeskedés, én legalábbis nem tudtam értelmes magyarázatot, minthogy ki nem állhatjuk egymást. Tegnap tanítás után, mivel most mi vagyunk a hetesek (sors fintora), nekünk kellett rendet rakni a teremben, többiek elhúzták a csíkot, ketten maradtunk és naná, hogy megint összevesztünk és ezúttal egymásnak estünk. Csúnya verekedés volt, pofonok, hajcibálás, ütés, rúgás, majd dulakodás közben egyszer csak szorosan magához ölelt és megcsókolt!!! Totál váratlanul ért, magam sem értem miért, de viszonoztam a dolgot és hosszú percekig sírva ölelkeztünk és csókolóztunk! Végül azt mondta, hogy beszéljük meg holnap, majd elrohant! Teljesen le vagyok dermedve! Nem értem, sem a lányt, se magamat, hiszen teljes szívünkből gyűlöltük egymást, legalábbis eddig azt hittem, de akkor mi volt most ez!? A lány ma nem jött suliba, szóval a "beszéljük meg" elmarad. Légyszí segítsetek nekem, mondjatok okosakat, mert számomra egyszerűen felfoghatatlan!

2019. febr. 19. 14:07
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
41%
fuh ezt de megnézném pornóban:D
2019. febr. 19. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
36%
A 19 éves középiskolás(Legalább utánanézhettél volna mennyinek kéne lenned), aki filmbe illő jeleneteket ír le... Miért kell kamukérdésekkel teledobálni a gyakorikérdéseket ? Van rá más platform ahol leírhatod a "szextörténeteket"...
2019. febr. 19. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
81%

Kedves #12-es, simán lehet a Kérdező 19 évesen végzős. Lehet, hogy nulladikkal kezdett akár bukhatott is(ezt nem feltételezem róla, de ki tudja). Nálunk is volt olyan amikor végzősök voltunk, hogy egyik osztálytársunk januárban töltötte be a 19.-ik életévét, a többség viszont érettségi után.


A kérdéshez annyi, hogy felnőttként igen gyerekes ez a viselkedés :D Valószínű, hogy tetszel neki, de próbálja az érzéseit utálatba bújtatni, biztos fél felvállalni a másságát is. Majd meséld el, mi történt a megbeszélés után! Ha óhajt iskolába menni.. :)

2019. febr. 19. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
72%

És szakmunkás után is járhat gimibe akkor 22-23éves koráig közép iskolás. Valószinübb az intenzív gimi de akkor is cc. 20 évesn végez,szóval a kora épp stimmelhet.


Bár valóban nagyon pornos a story de mondjuk ha igaz akkor valqmi teszetlés lehetett az a utálat. Azaz miként biszonyulsz hozzá? Aztán úgy maradtatok. A suliban pedig fontos a látszat,...nehéz lesz kitalálni a folytatást. Vagyis mi a nagy bariság oka.


Vagy elképzelhetetlenül tökös és ez egy nagyobb kibh@sszás kezdete.

2019. febr. 20. 07:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
49%
Hapsikám, elszaladt a fantáziád...
2019. febr. 20. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
Na ma mi volt?
2019. febr. 20. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 nightlover ***** válasza:
68%
szia. bár sok válasz érkezett nem igazán találtam olyat ami tényleg a kérdésedre felelt volna. gondolom nem igazán tudod megmondani már, mivel kezdődött az ellenségeskedés de arra gondolom talán ő azzal küzd(ött?) hogy nem tudta elfogadni a szexualitását, azokat az érzéseket amiket keltettél benne. talán azért viselkedett így mert állandó feszültséget érzett veled kapcsolatban amivel nem tudott mit kezdeni. hogy te miért tetted nyilván nem tudhatom, ez is csak egy tipp. gondold át milyen érzésied voltak vele kapcsolatban, nem volt e jele nálad vonzódásnak. nem gondoltál e rá túl sokat...nem hiányzott e a cívódás olykor mikor valamiért kimaradt. kíváncsi vagyok hogy alakul a dolog, de biszex lányként én csak ennyit tudtam hozzáfűzni (: esetleg meg írnád ha lesz valami? remélem sikerül rendeződnetek...
2019. febr. 21. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
53%
Mi elsősök vagyunk (9.esek) és az osztálytársam 19 éves szóval sima hogy 19 évesen valaki középsulis
2019. febr. 23. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim válasza:
32%
szerintem te biszex vagy ha viszonoztad azt a csokot
2019. febr. 23. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
100%
ah, pont ezek a fajta fanficek a kedvenceim :D
2019. febr. 28. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!