Nektek hogy reagált a környezetetek, amikor kiderült hogy a lányokhoz vonzódtok?

Csak a barátaimnak mondtam el, őket nem zavarja, elfogadnak, szoktunk is lányokról beszélni, szóval jó ez.

Családom nem tudja, de azt tudom, hogy anyukám és testvérem elfogadja a leszbikusokat, melegeket, így gondolom, ha elmondom nekik egyszer, akkor nem lesz baj. Apát nem tudom, hogy ő hogy fogadná ezt az egészet.

Nekem a nagyszüleim szokták kérdezni és a keresztszüleim, hogy van-e már barátom stb.

Én direkt komolyabb kapcsolat elott mondtam el h legyeb idejük emészteni :D es milyen jol is tettem mert 2 év kellett hozzá. :D

23/L

Jól hangzik az, hogy majd várok kapcsolatig, meg ráér, csak ha tényleg vársz addig, amíg szerelmes leszel, egy esetleges elutasítás a környezetedtől lehet, hogy rosszabbul fog esni. Bár a jelenlegi helyzetet elnézve, ha a családoddal élsz, nem a legjobb ötlet... Azt mondjuk nem értem, miért nyomják ennyire, hogy szerezz már valakit (több konkrét esetről is tudok, szóval ezt így általánosságban mondom), ez rohadtul nem az ő dolguk. Barátnőmmel lassan egy éve vagyunk együtt, ráadásul határon túli, úgyhogy egy idő után csak leesett a szüleinek is. Nagyon sokáig nem merte, de végül kimondta nemrég, és annyit mondtak, hogy egyértelmű volt. A nagyszülei esete más tészta, amikor találkoztam velük, volt egy olyan kérdésük, hogy tetszenek-e nekem a szlovák fiúk.

Én nagyon szerencsésnek tartom magam, vagy előbb tudta mindenki, mint én, vagy annyit mondtak, hogy oké/azta, köszi, hogy elmondtad.

Anyának mondtam el a családból és jól fogadta. Barátaim nincsenek egyet kivéve de vele úgy ismerkedtem meg hogy tudta rólam.

(Nem ide tartozik de hamarosan szeretnék anyának transzként comingoutolni)

Egyszer volt egy "osztályszinten még hamarabb tudtuk mint te" válasz, akkor én mondtam ki a dolgot egy osztálybeli barátomnak.

Utána anyum is rákérdezett hogy az, akivel megismerkedtem, lány-e. Az igenlő válaszom után megölelt, meg tökre örült, tán még könnybe is lábadt a szeme.

Aztán a következő ember aki megkérdezte, egy aránylag újnak számító jó barátom. Nem leptem meg a válasszal, a reakciója az volt, akkor mikor megyünk majd le a szüleihez grillezni meg sütögetni, mert ez náluk tök okés, van is leszbikus rokona.

Egyvalaki érdeklődte meg alpári stílusban, hogy mizu velem (a főnököm, aki abszolút nem fogadja el), arra nem adtam egyértelmű választ, ráadásul sikerült úgy csűrni-csavarni a beszélgetést, hogy elég rendesen zavarba hoztam. Lényeg, hogy békén hagy :D

A többit pedig majd még hozza az élet.

Nekem sokáig elképzelhetetlen volt, hogy erről bárkinek is beszéljek. Féltem, egyszerűen nem illett be a családi képbe, abszurd volt az egész. Úgy éreztem, egyedül vagyok ezzel, és mifelénk amúgy sem vállalja fel senki. Akik meg a világ másik felén felvállalják, azoknak biztos "könnyebb" volt. De hidd el, hogy nem.

Most már, hogy elmondtam, én is úgy vagyok vele, hogy bármikor megtenném még egyszer. Pozitív csalódás volt, nem erre számítottam.

A szüleim már-már homofóbnak tűntek, én mégis meguntam a majd 7 évig tartó titkolózást és úgy voltam vele, lesz ami lesz, meg kell tudniuk, hogy ki vagyok, ha mást nem elköltözök otthonról.

Végül levélben mondtam el, és egy nagyon megértő választ kaptam. Azt írták, hogy úgy élem az életemet, ahogy szeretném, ők továbbra is ugyanúgy szeretnek. Nekik csak az a fontos, hogy biztonságban legyek..hogy ki mellett találom meg a boldogságom, az az én dolgom.

Szóval elfogadták, és azóta néha-néha feljön a téma de teljesen pozitív értelemben.

A szüleim előtt a barátaim már tudták, úgyhogy lényegében tőlük már előzőleg kaptam egy megerősítést.