Hogy fogadtátok el a tényt, hogy melegek vagytok?

Hát muszáj volt, úgysem tudsz tenni ellene.

Én valahogyan nagyon könnyen és sorsnak gondoltam, viszont pont a melegek között volt legnehezebb érvényesülni... Hiába fogadtam el magamat, sehol nem találtam a helyemet és nagyon sokára lett párom. Abszolút senki nem gondol melegnek, kezdőként még csak passzív lettem volna, a tapló aktív bikák pedig nem szeretik a véleménynyilvánítást. :-) Pedig én nagyon nem hagytam magamat, amikor kihasználni és bántani is akartak. Márpedig ebből nem adtam csak azért, hogy farkat kapjak.

Én igazából könnyen elfogadtam!Hiába küzdöttem volna ellene úgy sem változna semmi és csak emészteném magam egy olyan dolgon ,amin úgy sem tudok változtatni!Faszt szeretek ,faszt szeretek!Ez van!

Törtem le szarvakat így egyébként, úgyhogy abszolút nem vagyok átlagos.

Szépen. Pont úgy mint azt, hogy nem szeretem a mákos tésztát, meg hogy a kedvenc színem a zöld. Helyette az volt nehéz elfogadni, hogy csupán emiatt nehezebb életem lesz amiért az ostoba társadalom megvet.

Időrendben: nekem sose volt elején olyan pillanat amikor megijesztett volna a felismerés hogy fiúk/férfiak érdekelnek testileg ,sőt, természetesen hatott (általános alsó). Ezután azonban volt olyan átmeneti időszak amikor volt rossz érzés maszturbálás után, mert előjött a társadalmi elutasítás felismerése és az abból fakadó nyomás hogy nem lehetne-e erről leszokni vagy ritkítani a maszturbációk számát vagy hogy aggodalmaskodtam hogy nekem nem tetszenek a lányok és hogy ezt hogy leplezzem majd, mert nem akarok szembenézni a következményekkel (általános felső) Gimi előtt közvetlen voltam már annyira érett fejben hogy eltűnt a dolog misztikus volta hogy mi ez a vonzalom ami kisiskolásként még inkább heccelésre volt jó, magabiztosan éreztem ennek az akaratfüggetlenségét, eljött az új elfogadás a serdülő korral, mint megerősítés. Aztán egy darabig azt fogattam el hogy titkolom mert így jobb átvészelni a lelkemnek. Aztán már nem fogadtam el hogy titkolás következményit viseljem, s ekkor fogadtam el negyedszer(?) s végleg a dolgokat. Tehát itt elfogadás-lépcsők vannak, nálam legalábbis.

Szerencsém volt ezzel. A családom elég liberális ilyen téren; a baráti körömmel voltak gondok, de aztán arra jutottam, hogy ha ezt valaki nem tudja elfogadni, azzal talán jobb is, ha nem barátkozom. Pedig elég fiatalon, 14 évesen coming outoltam. Most, harmincasként meg végképp szerencsés vagyok: a családom szereti a páromat (anyám konkrétan úgy kezeli, mint ha a fogadott fia lenne), a barátaim néha ugratnak a melegségemmel, bár sose bántó módon, de még a munkatársaim zöme is tudja, és nem problémáznak rajta.

Nekem kiskoromban egy ideig alap volt hogy a fiúkat szeretem aztán jött egy pár éves korszak amikor rájöttem hogy a társadalom ezt nem nézi jó szemmel és megpróbáltam a lányokat szeretni de nem jött össze. Azóta meg én elfogadtam magam és ha más nem fogad el az már nem az én bajom