Melegek ! Hány évesen fogadtátok el magatokat ?

19 évesen elmondtam kb az összes közeli barátomnak. 20 évesen elmondtam a nővéremnek (ő az egy tesóm). tavaly nyárony 21 évesen pedig anyának (apa már meghalt).

mondjuk nekem egy kicsit fluidabb a szexualitásom, szóval inkább azt mondom hogy bi vagyok mert vannak pár lány aki bejön.

amúgy szerintem mindenkinek a saját döntése, hogy mit csinál az életével, nekem csak azzal van problémám aki a saját magabizonytalansága miatt más életét is felfordítja. viszont ha cölibátusban akar élni élete végéig, akkor felőlem tolja.

én azért toltam ki kicsit későbbre a coming outot, mert nem voltam biztos hogyan reagálják le itthon, szóval először biztosra mentem, hogyha ki is tagadnak akkor is lesz egy háló ami megtart.

amúgy így egy év után titkok nélkül azt kell mondjam, hogy olyan óriási változás nincsen. mint egy kicsit önvédelem nekem mindig elég nagy pofám és vastag bőröm volt, viszont igazából annyira nincs rá szükségem. egyetemista vagyok, és így homofóbnak lenni ebben a környezetben gáz, melegnek lenni meg nem. viszont szerintem annyira nem tragikus a helyzet magyarországon. mármint nem mondom hogy nem kaptam pár furcsa tekintet amikor srácokkal randiztam, de ezen kívül semmi atrocitás nem ért, ennyit meg felnőtt fejjel már ki kell bírni (meg amikor pl egyetemre pizsamában mentem, akkor sokkal furcsább tekinteteket kaptam mint amikor egy sráccal smároltam az utcán). vannak országok ahol gyakorlatilag megköveznek hogyha meleg vagy, szóval minden csak viszonyítási alap. az hogy nem tudsz összeházasodni egy sráccal, meg őszintén nem vágom hogy az örökbefogadás hogy van de tudtommal még ott hátrány melegnek lenni, de kb ennyi. viszont ezek a hátrányok akkor is érik az embert ha nem coming outol, meg akkor is ha igen. viszont összességében még mindig jobb szabadon élni (szerintem). és mondjuk szerintem oké hogy vannak országok ahol jobb melegnek lenni, de nem feltétlenül jobb magyarnak lenni.

amúgy szerintem 20 évesen annyira nem para nem elfogadni magad, mindenki más tempóban ér meg, nyilván a tapasztalatok segítenek. most nem szexuális tapasztalatra gondolok, hanem hogy milyen egyedül élni, milyen hogyha csak magadra számíthatsz, mennyire tudsz ismeretlen társaságba beilleszkedni stb. szerintem ilyen tapasztalatokból lesz magabiztos az ember, és hogyha magabiztos vagy akkor könnyebb elfogadni önmagadat is

21 évesen fogadtam el hogy a fiúkhoz vonzódok addig nem randiztam fiúval. Mondjuk lánnyal sem nagyon egy két csók buliban. Meg egy barátnőm volt kemény 2 hétig 😊. És utána két három éven belül az egész családom tudta. Most már nyíltan élünk együtt egy faluban a párommal. Nem tagadjuk ha valaki rá kérdez. Meg akkor sem ha megkérdezik kivel élek. Mondjuk még mindig van egy kis félsz benem meg sokszor szégyen érzet mikor mondom hogy kivel élek. Főleg azért mert úgy néznek utána rám mint, ha egy ufó lennék vagy elakad a lélegzetük. 34 éves vagyok.

Szerintem normális. Ismerek olyat aki 30 évesen kezdet el fiúzni. És a szüleinek 36 évesen mondta el. De soha nem volt nővel. Nem mert lépni.

Hát figyelj...

Én ezzel a következőképpen állok: volt kapcsolatom, a családom tudja, a barátaim tudják. (Úristen az égből, mennyien tudják, ezt most írtam le így egyszerre először. xD)

És amikor én anno olyan 13-14 évesen erről olvasgattam, mindenütt azt írták, hogy majd a coming outokkal megjön az önbizalmam, elkezdem elfogadni magam. Hát... Én ezt nem tapasztaltam. A mai napig nehezen mondom ki, hogy meleg vagyok, még a barátaim előtt is, akik tudják. Alakul, de nehezen megy.

Valahogy olyan... Nem tudom, olyan furcsán lebegő az életemnek ezen aspektusa. Sokszor érzem azt, hogy szívességet tesznek nekem azzal, hogy elfogadnak. Nem csak melegként, hanem úgy általában. Nagyon gyakran tapasztalom, hogy mikor megállok, és nem pörgök, akkor olyan... Haszontalannak, értéktelen senkinek érzem magam. És mikor magamról kell beszélni, akkor ugye megállok, mert ha már megtisztelnek azzal, hogy érdeklődnek rólam, akkor figyelek a másikra.

Aztán annak, hogy mindig pörgök, megvannak a maga előnyei is. Az érettségim k**va jó lett, gyakorlatilag borítékolható, hogy felvesznek, ahová gondoltam, a tanulmányi pontom maximális, nem lett egyetlen egy négyesem se; beszélek két nyelven, és nem mondom: ezekre büszke vagyok.

De ezek materiális dolgok, földhözragadtak.

De következően abból, hogy nem tudom magam elfogadni, sem melegként, sem egészlegesen, nagyon ritkán tudom magam jól érezni. Erre most ráment a kapcsolatom is. Hogy mindig a végletekig ugrásra kész vagyok, és nem tudok ellazulni, hogy mindig úgy lobogok, mint a szájba**zott lángszóró. Na nem baj, tanulópénz.

Tehát azt kell mondjam, hogy nem fogadtam el magam.

Ehhez még nagyon sok hibámat, súlyos hibámat kell leküzdenem. Ha szeretnék fesztelenül boldog lenni, akkor megtanulok önazonosan élni. Úgy, ahogy én szeretnék, nem úgy, ahogy az eszement sikerorientáltságom, teljesítményszorongásom, magyarul: gyávaságom diktálja. Gyáva vagyok ahhoz, hogy ne sajtoljam ki magamból a maximumot mindenből, és gyáva vagyok sz**ul teljesíteni, mert gyáva vagyok kimondani magamnak, ha valamiben én nem vagyok jó, ha valamihez hülye vagyok.

Ezeken, ha dolgozom, akkor nem lesz velem semmi gond. De most... Most nem érzem jól magam a bőrömben. Nemcsak melegként nem. Ezt azért hangsúlyozom, hogy lássátok, hogy egészlegesen próbálom kezelni magamat, nem ilyen szétaprózottan. Több vagyunk, mint a tulajdonságaink összessége, mert emberek vagyunk.

És azért írtam ilyen terjengősen, noha rühellek magamról beszélni, mert ha valaki hasonló dolgokkal küzd, akkor legalább látja, hogy én hogy látom a dolgaimat. Talán segít. :)

19/p

Én kb 25 voltam mire elfogadtam magam. Mire elmondtam ahhoz kellet még 10 év. Manapság ez könnyebben megy ez a többségnek az internet miatt... Nekem nem volt kivel megbeszélni... Ma egyszerűen imádok meleg lenni nem is akarnék heteró lenni.

44 vagyok.