Meleg fiúk, ti mekkora tragédiaként éltétek meg, amikor rájöttetek, hogy mi a helyzet?

Születésemtől kezdve tudtam hogy nem olyan vagyok mint a többi fiú,persze akkor még nem tudtam miért.

Tragédiaként a meleg világ stílusát párkapcsolati életszemléletét éreztem.

Miért lenne tragédia?

Elfogadtam magam már 18 évesen és most ötvenes fejjel sem érzem gondnak.Sosem bujkáltam,minden páromat felvállaltam,egyutt éltem veluk.

Mondjuk az utcai nyalakodás nem a műfajom,de ez a heteróknál sem tetszik.

Sajnálom azokat, akik megalkuvásból,kényszerből,hazudott önuralomból élnek hetero kapcsolatokban és öröm nem sok jut nekik.

Nekem bnőm volt 14 évesen,de mindig is a srácokat néztem.

Aztán 15 évesen vállaltam az érzéseimet.

Nagyon nehéz volt szétválnunk és útnak indulnom az ismeretlenbe.

Szinte traumaként éltem meg.

Most 38 őszinte melegként élek,igaz egyedül.

De ez mindenkinél más.Azokat sajnálom,kik ezt a terhet magukban hordozzák akár egy életen át..

Hát én már egy ideje tudom hogy az lennék lehet, de egyszerűen annyira rosszul érzem magam hogy nem bírom elfogadni magam.

Olvastam sok mindent hogy hogyan tudnám elfogadni magam, de nem megy és undorodok magamtól és nem tudom mit kezdjek.

Úgy vagyok vele hogy csak lesz valami, hátha sikerül át állnom heteróra :(

Semekkorának.

Inkább egy öröm, hogy nem kell többé, az undorító női nemi szervet, se látni, se érezni, kézzel, farokkal, vagy nyelvel.

És egy fiú sokkal jobb, mint egy lány, minden tekintetben.

utolsó!

Hogyan fogadtad el magad?

Vagy neked nem is volt gondolatban hogy hogyan fogadjam el magam?