Kezdőoldal » Szexualitás » Homoszexualitás » Hogyan szállhatok ki ebből a...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan szállhatok ki ebből a szituból biztsonsággal?

Figyelt kérdés

Szóval kb 1 éve megismerkedtem egy sráccal. Kiderült, hogy neki is bi vágyai vannak. Aztán átjártam hozzá. Orálisan kényeztettük egymást. Aztán egyszer szóba került hogy van egy másik srác is akivel szokta. A srác eljött egyszer és hát lett szex. Izmos, tetovált, kissé bűnözői körben mozgó csávó. Aztán egy idő után úgy alakult, hogy ez a csávó rám írkált. Végül már csak vele taliztam. Na de szép lassan elmaradt, hogy ő kielégítsen engem illetve egy találkozón bár nem akartam megdugott. Ekkor ki akartam offolni. Azonban félek tőle. Így mikor agresszívan felhívott inkább elmentem újra és hagytam mindent. A lényeg, hogy kb 1 hónapja az van, hogy úgy kezel mintha az eszköze lennék. Ha parancsol mennem kell. Mikor szóltam, hogy ezt felejtse el eljött a lakásunkhoz és megvárt reggel. Majd az utcán fényes nappal adott pofont, ráncigált el a kocsiba. A kocsiban pedig közölte, hogy ha ő szól én jövök. Azóta naponta kell kb mennem. Én ezt nem akarom már. De félek, hisz szüleim nem tudják mi van meg senki. A srác meg elég agresszív és nem tudom ebből mi a kiút ami biztonságos is, de nagyon felkavar amit és ahogy tesz velem. Minden találkozó után kb kikészülök. 15-én pedig úgy érzem durván átlépett minden határt...

A haver aki által megismertem azt mondta, hogy érjem el, hogy ne kedveljen vagy ilyesmi, de nem tud mást ajánlani csak hogy vigyázzak magamra.


2022. márc. 18. 09:05
1 2 3 4 5
 21/45 anonim ***** válasza:
77%
Bizonyára megérezte hogy gyenge a srác és kihasználta. Erről nem a haverja tehet. Nem a haverja ment bele a talikba. Ne a haverját okoljuk ezért. Amiket megtett veled azoknak a felénél ki kellett volna lépni a dologból.
2022. márc. 18. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/45 anonim ***** válasza:
100%
21: vagy a haverja is ihy tudott szabadulni attol a csavotol, ha maga helyett intez uj pasit.
2022. márc. 18. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/45 anonim ***** válasza:
100%

A közös "haver" tudja hogy ez mennyire agresszív? Mert ha igen, akkor sajnos *22-nek igaza lehet.

Ha nem, akkor pedig segítsen

2022. márc. 18. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/45 A kérdező kommentje:

Ez most komoly? Kaptam egy privit, hogy mennyi a spermája a srácnak.

Szívem szerint kiírnám a nicked. Undorító. Hát most ráírtam a srácra, remélem ír. A csávónak meg most írtam, hogy pozitív a COVID tesztje anyumnak így nem mehetek. Pár napot most így tuti nem zavar remélem. Ezt a tippet is privibe kaptam és köszönöm.

2022. márc. 18. 11:00
 25/45 anonim ***** válasza:
77%
2022. márc. 18. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/45 zigglerziggler99 ***** válasza:
100%
Szerintem kérj segítséget. Inkább tudják meg rólad, hogy meleg vagy, mint hogy ezt tovább csináld. Lelkileg és még testileg is kifogsz készülni. Megeri?
2022. márc. 18. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/45 anonim ***** válasza:
100%

*24, hozd össze azzal a sráccal, hátha akkor leszáll rólad XD


Bár sajnos az ilyen könnyen lehet hogy azt élvezi ha a másik valóban szenved.

2022. márc. 18. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/45 anonim ***** válasza:
100%
Bármennyire is ciki vagy kellemetlen, jelentsd fel. Akár csinálj titokban hangfelvételt is az erőszakról.
2022. márc. 18. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/45 A kérdező kommentje:
Mit lehet abban élvezni hogy a másik kikészül és sír és könyörög hogy hagyják? A Covid trükk most működik. Addig előkészülök.
2022. márc. 18. 12:59
 30/45 anonim ***** válasza:
100%
Hamisíts egy HIV pozitív laboreredményt, garantáltan békén fog hagyni.
2022. márc. 18. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!