Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek a barátnőm a szájba élvezést, szájba dugást először csak velem csinálta és csak nekem engedte meg?
Barátnőm 25 éves és mikor legelőször lefeküdtünk és az orális részre került a sor, előtte csak a kezével kényeztetett engem, úgy tűnt mintha nem merne a szájával közeledni, vártam egy hosszabb ideig, hogy magától bekapja-e, de nem tette, sokan egyből a lényegre tértek volna, de ő nem. Végül én tettem bele a szájába, utána a folytatás már magától ment.
Másik alkalommal mikor közel voltam ahhoz, hogy elélvezzek, azt mondta, kicsit megijedve, hogy csak a szájába ne csináljam és még akkor se tettem, hanem a testére élveztem el.
Egy hosszabb időre rá az egyik este mindketten ittunk és emiatt bevadultunk, olyan pozícióba kerültünk, hogy elkezdtem szájba dugni.
Nagyon izgatott a helyzet, de rossz volt a tudat még nekem is elsőre, hogy a visszafogott törékeny személyiségével ezt csinálom.
Engedte és nem tiltakozott ellene, az öklendezést pedig láttam rajta lehet azért, mert nem ment túl mélyre.
Valószínű az alkohol hatása miatt nem volt gátlásos.
Másnap viszont azt mondta, hogy magából soha nem nézte volna ki, hogy olyan is tud lenni, mint amilyen este volt.
Ez volt a legdurvább jelenet, de emellett volt más kevésbé vad is, és ezért nem vagyok biztos benne, hogy a mondatával konkrétan arra gondolt-e, hogy hagyta nekem, hogy ezt tegyem vele.
Egy következő alkalommal szájba dugás közben, miközben én irányítottam el is élveztem, az első spriccelés a szájában ment el, és mikor ezt megérezte egyből kivette, a többi pedig testére ment, ezután nem mondott erre már semmit.
Még ekkor se hagyta teljesen, hogy bele élvezzek, miközben már hosszabb ideje tart a kapcsolatunk, és szeret engem.
Sok férfi szeretne szerintem abban a tudatban lenni, hogy csak az ő testnedve volt eddig a barátnője szájában, ezért örülnék, ha ez így lenne.
Előttem már volt pasival, de a reakciói és a leírtak alapján szerintetek is csak velem történt meg ez vele szex közben és csak nekem engedte szájba dugatni is magát?
Azért nem tőle kérdezem, mert félek, ha mégis kiderülne az ellenkezője valami megtörne bennem, mert pont, hogy a szexuális visszafogottsága tetszett meg elsősorban, mikor összejöttünk.
Ismered a mondást?
Alamuszi nyuszi nagyot ugrik!
Ha azt akarod hinni, akkor hidd azt,
de szeretik játszani a szende szüzet..
Neked ez valami alfahím vagyok cucc, hogy ennyire vered magad erre a szájbaqrásra??
Ha már rendesen nem te vagy az első, akkor valamiben muszáj?? Qrd se..be szárazon aztán nézd meg mit reagál, majd dőlj hátra és veregesd meg a vállad, hogy milyen fsza csávó vagy! KB.erre vagy kiéhezve, hogy ezt mondjuk itt neked!
kedves utolsó, te egy igazi alfahím vagy, büszke lehetsz magadra.
vagy csak egy 12 éves kis kockagyerek ezesetben üdvözlöm szüleid:d
Vagy egy frusztrált 20-as évei végén járó forever alone kocka nyomi ->no komment :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!