Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A 17 éves lányomra és a 18 éves barátjára véletlenül rányitottam, hogy beszéljük ezt meg?
A lányom 17, a fiúja 18 éves 1 hete itt van a fiú nálunk, egyébként fél éve vannak együtt és öt hete alszanak együtt hivatalosan, hol nálunk, hol a fiú szüleinél. Ma reggel felébredtem és benyitottam a szobájukba (előtte kopogtam, de mire válasz érkezett volna addigra már bent voltam, és ha azt akarják, hogy ne menjek be mindig bezárják az ajtót, de ez ma valamiért elmaradt) megkérdezni, hogy mit szeretnének reggelizni. És éppen szexeltek, azonnal becsuktam az ajtót de mindent láttam. Azóta nem került szóba ez az eset és úgy tesznek mintha semmi nem történt volna, de engem nagyon bánt a dolog. Hogy hozhatnám fel előttük ezt a dolgot? Bocsánatot szeretnék kérni tőlük, és elmondani hogy legközelebb várják meg míg elmegyek itthonról, vagy zárják be az ajtót.
A férjemnek erről semmit nem szeretnék mondani, mert ő így is alig akarja elfogadni a tényt, hogy a lányunk felnőtt.
Előre is köszönöm a válaszokat!
40 éves nő
Mindig fura nekem, amikor ha valakik így vannak mint az adott lány és fiú akkor a szülő nem gondol arra hog potenciálisan bármikir szexelhetnek. Ezért a minimum lenne kopogni, esetleg megkérni előre őket hogy zárják az ajtót.
Ha mást nem, ennyit tanulhatsz az esetből.
Köszönöm szépen a válaszokat! Sokat segítettek, már rájöttem hogy én voltam a hibás. Mindent megteszek, hogy ez soha ne ismétlődhessen meg!
Tényleg köszönöm mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!