Mennyire fájna, miként reagálnátok, ha feleségetek (v. élettársatok), több évnyi együttélés, két gyerek után közölné, mit akarsz avval a 10 centivel, kell a fenének az a kevéske?

Látom megy a találgatás életkorunkról. 51 vagyok, nejem 52

Valóban én is úgy gondolkodom, ennyi idősen már nemigen tudnék megfelelő szintű új életet kezdeni. (Amikor láttam egy műsort hajléktalanokról, az még inkább rádöbbentet a világ ilyen irányú problémáira. A hajléktalanok többsége férfi, nagy részük pedig válást követően maradt alul és végül utcára került.) Első házasságomban megéltem a válási procedúrát (közel 2 év volt, mire kimondták a válást), 12 évig fizettem a gyermektartást (2x20 százalékot), ráadásul havonta láttam gyerekeimet, akiknek nevelésébe alig szólhattam bele. Tartósabb (már szinte élettársi viszony) barátnőimmel, majd második nejemmel meg kellett értetni, nekem feléjük is van kötelezettségem. (randizásnál, hiába voltam szingli, a nők negyedét zavarta, hogy vannak gyerekeim. Én sem gondoltam volna, hogy ilyen van, de létező negatívum volt ismerkedésnél.) Második nejemnek el kellett fogadnia, hogy fizetésem 40 százaléka előző családomhoz ment. Nekem pedig két melóhelyen kellett dolgoznom, hogy megfelelő bevételt tudjak produkálni új életemhez, majd új család alapításához. Nappal szellemi, éjjel kemény fizikai munka, naponta 3-5 órát aludtam. Ez így ment kb. 10 évig. Manapság már nem bírnám! Harmincas éveimben kizsákmányoltam a szervezetemet, aminek megvan a böjtje, ilyen, olyan betegség. Szabad szellemiként ezeket tudom kezelni, de több terhelést már nem bírnék.

Válásnál, vagyonelosztás miatt, nejem és második házasságomban született két kamasz csemeténk is megsínylené mindezt. Most, amikor pályaválasztás közben van egyik, nemsokára a másik is, nem kéne evvel terhelni őket.

Leírtam néhány szempontot, de ezek csak a jéghegy csúcsa, sokkal több gondot vennénk a nyakunkban, ha válnánk. Ha mérlegre helyeznénk, akkor a megcsalás oly aprónak tűnik!