Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Hölgyek urak! Ez ugye nem...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hölgyek urak! Ez ugye nem számít prostitúcióval? 🙄

Figyelt kérdés

Egy fiatal csajnál voltam számítógépén kellett egy kis helyet csinálni, meg lassú is volt már, közben beszélgettünk. Fél perc csend után egyszer bedobott egy ilyesmi kérdést, hogy milyen ha valakit kinyalnak. Mondtam nem nekem nincs puncim, de a visszajelzések alapján elég jó.


Aztán megkérdezte, hogy mennyiért nyalnám ki. Mondtam neki semennyiért. Sóhajtott egyet, aztán megint csend lett, amit ezúttal én törtem meg, és mondtam neki hogy ez nem a pénzen múlik. Mondta hogy ő soha nem volt még úgy pasival, meg igazából sehogyan sem, és nem sok esélyt lát arra hogy megtudja milyen érzés. Illetve elnézést kért azért amit kérdezett. Aztán mondtam neki, hogy szívesen megteszem ingyen.


Erre egy full érthetetlen reakció jött:

Inkább hagyjuk, meg hogy szánalomból nem kell.


Ideges lettem, és gyorsan rávágtam egy összeget. Megtörtént a dolog. Ezt én nem érzem prostitúciónak, mert más nem volt, és semmi féle (szexuális) viszonzás sem. Illetve nem hírdettem magam, egyáltalán nem is akartam tőle semmi ilyesmit.


Férfi vagyok, 100% hetero



2022. aug. 9. 10:40
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
100%

Prostituált jelentése :

nemi szolgáltatásokat pénzért áruló személy. Most akkor?

De amúgy meg nem mindegy?

Gondolom nem fogod hivatásként űzni. 🙂

(Ingyenesre meg várhatod a privátokat, ha már ilyen jótét lélek vagy. 😃)

2022. aug. 9. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem sokat lógtál a pornhubon. Csak itt most nem a klasszikus vízszerelő tette be a pömpölőt.
2022. aug. 9. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
49%
Szívesen átnéznék én is egy-két számítógépet :)
2022. aug. 9. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 A kérdező kommentje:

#5-ös!

Kb 10-15 percig tartott a dolog + 5-10 perc felvezető (cirógatás és fokozatos vetkőztetés). Fél óra alatt kerestem annyit, amennyiért kb 2,5 ótát dolgozom a munkahelyemen. Szóval nekem megérte. Gyanítom, hogy a csajnak is, mert


8#-as!

ahhoz képest, hogy eleinte láttam a nyakán és köldökénél a szívritmusát és még a tenyere is izzadt az izgalomtól, elég hamar lett orgazmusa.


#9-es, igen így van.


#10-es, szerintem olvasd újra a hosszú részt. Elhiszem, hogy unalmas 😉 , de ott rálelsz a válaszra.


#11-es!

Nem vagyok jótét lélek, hiszen végülis pénzért történt. Meg hát igaz ami igaz, először valóban megsajnáltam a nőt (végtag protézise van).

2022. aug. 9. 11:53
 15/22 anonim ***** válasza:
71%

Ezt én most nem értem...

Semmi logika nincs benne, biztos nem kamu kérdés?


A nő kér egy szexuális szolgáltatást pénzért. Te felajánlod ugyanazt ingyen. A nőnek nem kell ingyen, ezért...megteszed neki pénzért??


Miért, ha pénzt kérsz érte, akár 100 forintot, akkor mát nem sajnálatból történik a dolog? Vagy mi van?

2022. aug. 9. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
64%
Nem számít annak. Ingyen is megtetted volna, de a másik fél erősködött hogy fizetni akar mindenáron.
2022. aug. 9. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

A jótét lélek annak szólt, hogy ingyen is megtetted volna. Ha megsajnáltad és ezért, akkor meg pláne. Nevezzük bárminek is az ilyen helyzetet, nem ítéllek el ezért. Ez már így történt. 🙂

11-es voltam

2022. aug. 9. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
34%
Elég zsírdisznó lehet ha fizetnie kell ilyenért. Neked aztán nincsenek korlátaid barátom.
2022. aug. 9. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
100%
Ez olyan nem valóságos illatú történet...
2022. aug. 9. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
90%
Amúgy elég fake-nek tűnik a story valóban.. Egy nő kilép kb az ajtajàn és egyből akad 5 jelentkező aki bàrmikor ràvetné magàt 😄
2022. aug. 9. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!