Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! A puncitokat belül is meg szoktátok mosni tusolás közben?
Apu minket úgy tanított öcsémmel, hogy amikor fürdünk, húzzuk fel a fitymát és mossuk meg a makkot is rendesen tusfürdővel, hogy mindenütt tiszta legyen.
Tegnap a barátnőméknél voltam. A barátnőm kérte, hogy vigyem be neki a törölközőjét, mert kint hagyta. Mikor bevittem, mondta, hogy ha akarok, akkor bent maradhatok. Még sose láttam egy lányt se meztelenül fürödni. Bevizezte a testét, majd bekente tusfürdővel. Ezután lezuhanyozott. De a punciját csak kívül mosta meg. Nem kellett volna belül is? Nekem ez olyan furcsa volt! A szánkat is megmossuk belül is, a puncit nem kell belül is?
Nem szabad belül megmosni, mert az felborítja a hüvelyflórát, és sokkal fogékonyabb lesz fertőzésekre. A barátnőd jól tisztálkodott. (Valójában sokkal jobban, mintha belül is megmosta volna.)
A fityma kérdése más, azt tényleg úgy kell mosni, az nem tisztul magától, te is helyesen mosakodsz. Valószínűleg a barátnőd is megmosta a nagyajkai között.
A külső részeket meg lehet és kell mosni, ugyanúgy, mint a kérdezőnek a fitymája alatt. A nagy- és kisajkakat és közöttük is. Amit nem kell, az a hüvely belseje, de én úgy érzem, a kérdező nem arra gondolt.
Valóban fölösleges basztatni a kérdezőt, nagyon is értelmes dolgot kérdezett, az a csaj pedig nem gusztusos, jól járt, hogy kihagyta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!