Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Több honapja együtt vagyok egy lányal. Jól elvagyunk egy dolgot leszámítva . Önzőség tőle?
Nem akar leszopni. Az elöző kapcsolataimban ez mindennapos dolog volt. És én nagyon igénylem. Most szakítsak vele ? Megcsalni nem akarom . Vagy várjak hátha változik? A szex nem rossz vele, de nem igazán bírja, én a kemény szexet szeretem de a kedvéért átszoktam erre a laza szeretkezésre (előző partnereim ilyenért elhajtottak volna 😂)
25F

























Nekem is volt olyan barátnőm, akivel intellektuálisan passzoltunk, szerettem vele lenni, viszont az orált nem szerette. Azt mondta, hogy nem undorodik tőle, de sosem próbálta és idő kell neki, hogy egyáltalán kipróbálja.
Részben emiatt (is) szakítottam vele.
Én elképzelhetetlennek tartok egy olyan szerelmi kapcsolatot, ahol nem kapok cummanást.
Első. Nem értem a reflekciod . Nem is kommentálom,eszedhez mérem.
Kettes. Hát nem tudom, az én eddigi tapasztalataim alapján igenis van aki szereti csinálni. Vagy engem szeretet jobban az exem mint a mostani. Valószinüleg nem is szeret ? Én ha szeretek valakit kinyalom . Hármas igazad van, és tudom,hogy ezt kellenne tennem. De valami nem visz rá. Pedig nem szoktam túldrámázni az ilyesmit és általában hamar túl vagyok egy szakításon(szerencsére nem sok volt mert viszonylag hosszú kapcsolataim voltak) Na de mégis, valami aki járt hasonló cipőbe? Hogy oldotta meg ? Én az orális szexről nem fogok letenni. Akkor ,hogy vegyem rá ?










Ötös, igen hasonló a helyzet. De ö a saját elmondása szerint undorodik tőle, ami nekem abszurd és egyben sértő . De nyugtat,hogy megfogja csinálni. De bennem van az is ,hogy ha neki is áll nem lesz jó benne soha ha nem odaadásal csinálja .
Nektek mi a véleményetek erről? Egy nő aki 21 évesen undorodik az oráltol a jövőben fog szopni és ami fontos jól fogja csinálni?





Hagyjuk már ezt a hülyeséget, hogy azért nem teszi meg mert nem szeret!
Ezt a zsarolós dumát tizenévesek szokták eljátszani egymással.
Miért akarod ráérőltetni, ha nem akarja?
Jobb lenne, ha lehányna szopás közben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!