Hetero nők! Elképzelhetőnek tartjátok, hogy lefeküdjetek egy transzneművel, aki férfiból lett "nő"?

Mivel van most némi időm és kedvem kifejteni egyértelműbben, hogy mire is gondolok, megpróbálom a tőlem telhető legkorrektebb módon, leghiggadtabb hangnemben tenni meg ezt.

A feltételezésemet, miszerint létezik orvosi konszenzus a tekintetben, hogy nemi átalakító műtétnek (igény szerint) alávetni a pácienst jobb megoldás-e, mint bevinni zárt osztályra (vagy érdemes-e bevinni őt, miután már megvolt a beavatkozás), arra a tényre alapozom, hogy nem hallottam olyan precedensről, hogy valakit bevittek volna csak és kizárólag azért, mert elvégeztetett magán egy ilyen jellegű műtétet, valamint arra, hogy eleve hozzáférhető opció a műtét azok számára, akik pszichológus és/vagy pszichiáter által diagnosztizált nemi diszfóriával küzdenek. Ezek az emberek – feltéve, hogy nincs más, zárt osztályra vitelt valóban indokló mentális problémájuk – szabadlábon járkálhatnak, ami nagyon helyes, mert semmi nem indokolja a részünkről annak a következtetésnek a levonását, hogy a későbbiek folyamán szándékukban áll majd kárt tenni magukban (nem úgy, mint azoknak az esetében, akik öngyilkosságot kíséreltek meg végrehajtani, vagy akár csak vagdosni kezdték magukat – megjegyzem, őket sem feltétlenül tartják a zárton, létezik más, „nyílt”, nem a betegek öntudatlanná gyógyszerezését célzó pszichiátriai osztály is).

Persze ha szeretnénk, tekinthetjük ártalmasnak a hormonkészítményeket, amelyek a szervezet természetes működésébe avatkoznak bele, potenciálisan meddővé téve azokat, akik magukon alkalmazzák őket, de ugyanebben a pillanatban felmerül a kérdés, hogy az erős szintetikus szerek, amelyekkel a zárt osztályon kezelt betegeket ütik ki, vajon mennyivel tesznek enyhébb/kevesebb kárt a szervezetben, a válasz pedig az, hogy semennyivel, sőt. Mondhatjuk erre, hogy oké, akkor ne legyen zárt, csak „light” pszichiátriai osztály, kevésbé szedáló hatású gyógyszerekkel és pszichoterápiával, csakhogy ez a fajta kezelés rendszerint nem végződik eredményesen, így nem bizonyul alkalmasnak arra, hogy kiváltsa az átalakító műtétet, amennyiben a páciens úgy érzi, hogy szüksége van rá, arról nem beszélve, hogy ha végre is hajttatta magán, akkor már senki nem tud tenni semmit. És a helyzet az, hogy ha hagyjuk, hogy a beavatkozás után élje az életét, ahogyan jónak látja, megadjuk neki az esélyt arra, hogy a társadalom teljes értékű tagjaként olyan életet alakítson magának, amellyel elégedett lehet, míg ha falak mögé utasítjuk és teletömjük mindenféle „gyógy”szerrel, mindezt elvesszük tőle. Nem kell az FTM-eket férfinak, az MTF-eket meg nőnek tekintenetek ahhoz, hogy ezt az egyszerű dolgot belássátok, elég, ha emberi mivoltukban tisztelni tudjátok őket alapvető szinten.

Szeretném, ha abba, amit írok, nem egy ideológiát igyekeznétek mindenáron belelátni, amit támadhattok, mert az általatok vallottakkal nem kompatibilis, hanem megpróbálnátok így, önmagában értékelni, mint állásfoglalást, amely egyedül arra terjed ki, hogy a napjainkban ismert kezelési lehetőségek közül mit tartok a célnak leginkább megfelelőnek, és miért gondolom, hogy az egészségügyben dolgozók túlnyomó többsége ugyanígy véli, legalábbis azokban az országokban, ahol nincs tűrhetetlen aberrációvá minősítve minden, ami nem ciszneműség és heteroszexualitás.

(Utolsó voltam, bár gondolom, egyértelmű. Hangsúlyoznám, hogy nem vagyok transz, mivel ezt ha jól értettem, korábban már pedzegette az egyik hozzászóló, de egyébként nem gondolom, hogy ha az lennék, az levonna a véleményem validitásából.)