Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más már belefáradt ezekbe és ha igen hogyan éli a minden napokat túl?
Régen nagy "Nemzeti" voltam és kibirhatatlan. Talán ezért is távolodtak el tőlem. Küszködtem magammal, hogy elviseljem magamat, kicsit olyan volt mintha álmodtam volna akkoriban. Kinosabbnál kínosabb szituációk.Folyamatosan faragott az élet az egomból és önbecsülésemből.
Bármelyik lányt néztem ki senki rám sem hederített. Rossz
híremet keltették. Persze eszt ragozhatnám de ez tömören a lényeg.
Mára felfogtam hogy ronda vagyok. Ezért nem kellek senkinek. Senki nem lát bennem fantáziát pedig bármit meg lehetne velem beszélni.
Én mindig meghalgattam mindenkit de mikor én szerettem volna beszélni senki le se szrta a dumám. Soha nem hallgattak meg.
Aztán elmúltak az évek, ma már liberális vagyok, keresztény de kicsit balos. Teljesen az ellentéte annak ami voltam.
Senki nem ár már velem szóba. Lassan harminc évesen soha nem volt barátnőm, barátaim már nincsenek. Lelkileg, szellemileg bejártam egy ívet azt nem sajnálom. Csak azt a sok évet amit részben magam toltam el részben a környezetem. De úgy gondolom ha a környezetem nem determinál ennyire én is más hogy reagálok sok mindenre.
Ha kezdeményeztem egy lányál vagy megalázott, lekoptatott, nem válaszolt, leépitett. és most jöhet a duma hogy gyúrjak de minek??? Vékony voltam akkor sem kelletem senkinek. Csontos arcom van, volt is más vonásomról nem tehetek. Teljesen mindegy volt a lányoknak milyen emberileg az illető csak jó képű legyen. Most egy jóképü srácnak, férfinak alapból más lesz a kisugárzása mint akit állandóan csúfolnak, megaláznak. Mind1. Rájöttem ezekre és már hidegen hagy csak néhanap, mint ez, néha eszembe jutnak ezek hogy anyni üzengetés, kezdeményezés és soha senki sem értékelt, fogadott el. Mert ronda vagyok. Egyszer beszolt az egyik csaj miért nem zsacskóval megyek randizni a fejemen hátha sikerem lesz.
Nő vagyok. És nem akarlak megsérteni, de ha alapból ennyire leszolod a nőket, hogy pszihopata bgép kell nekünk mert lélektelen libák vagyunk, akkor egyeltalán miért kellenek neked hülye libák?
Ezt muszáj volt megmondanom, mert egyszerűen nem értem miért kell neked olyasmi amit nem tisztelsz. Mi is emberek vagyunk, rengetegen vagyunk, akiket nem igazán érdekel a külső, a belső annál inkább.
Szerintem neked az a bajod, hogy eddig a rossz női rétegben érdeklődtél. Mindenkinek meg van a saját közege ahol úgyanolyan emberek vannak mint önmaga, csak meg kell találni ezt.
Annak pedig, hogy más korodbelinek már családja van stb. Miért kicsinyited le magad mellettük? Semmivel sem többek sem nálad sem másnál. Ha úgyanilyen dühös vagy mindig, mint amennyire akkor voltál, amikor a kérdést kiírtad és kötekedtél, lealacsonyítottad a nőnemet a válaszokban, akkor nem mondhatok mást, mint hogy először azon kellene dolgozz, hogy nyugodtabb ember legyél.
Senki sem annyira ronda, szerencsétlen, és hülye, mint amennyire hiszi magát. Ezek pedig pszichológiai tények.
Ha tudnál gyűjteni egy kis önbizalmat és nem vennéd magad más után, más története után akkor szerintem könnyebben tudnád járni a saját életútadat.
Ha esetleg úgy döntesz, hogy megfogadod valanelyik tanácsomy, sok szerencsét...!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!