Más már belefáradt ezekbe és ha igen hogyan éli a minden napokat túl?

Régen nagy "Nemzeti" voltam és kibirhatatlan. Talán ezért is távolodtak el tőlem. Küszködtem magammal, hogy elviseljem magamat, kicsit olyan volt mintha álmodtam volna akkoriban. Kinosabbnál kínosabb szituációk.Folyamatosan faragott az élet az egomból és önbecsülésemből.

Bármelyik lányt néztem ki senki rám sem hederített. Rossz

híremet keltették. Persze eszt ragozhatnám de ez tömören a lényeg.

Mára felfogtam hogy ronda vagyok. Ezért nem kellek senkinek. Senki nem lát bennem fantáziát pedig bármit meg lehetne velem beszélni.

Én mindig meghalgattam mindenkit de mikor én szerettem volna beszélni senki le se szrta a dumám. Soha nem hallgattak meg.

Aztán elmúltak az évek, ma már liberális vagyok, keresztény de kicsit balos. Teljesen az ellentéte annak ami voltam.

Senki nem ár már velem szóba. Lassan harminc évesen soha nem volt barátnőm, barátaim már nincsenek. Lelkileg, szellemileg bejártam egy ívet azt nem sajnálom. Csak azt a sok évet amit részben magam toltam el részben a környezetem. De úgy gondolom ha a környezetem nem determinál ennyire én is más hogy reagálok sok mindenre.

Ha kezdeményeztem egy lányál vagy megalázott, lekoptatott, nem válaszolt, leépitett. és most jöhet a duma hogy gyúrjak de minek??? Vékony voltam akkor sem kelletem senkinek. Csontos arcom van, volt is más vonásomról nem tehetek. Teljesen mindegy volt a lányoknak milyen emberileg az illető csak jó képű legyen. Most egy jóképü srácnak, férfinak alapból más lesz a kisugárzása mint akit állandóan csúfolnak, megaláznak. Mind1. Rájöttem ezekre és már hidegen hagy csak néhanap, mint ez, néha eszembe jutnak ezek hogy anyni üzengetés, kezdeményezés és soha senki sem értékelt, fogadott el. Mert ronda vagyok. Egyszer beszolt az egyik csaj miért nem zsacskóval megyek randizni a fejemen hátha sikerem lesz.