Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Unom a feleségemet, viszont se megcsalni, se megbántani nem akarom. Mitévő legyek?
15 éve vagyunk együtt, van két gyönyörű gyerekünk és jó életünk. Remek társ, barát és anya. Szeretem, nem is kívánhatnék jobbat.
Ugyanakkor önhibáján kívül vagy belül, nem tudok már nőként tekinteni rá. Félreértés ne essék; nem a fizikai adottságaival, illetve annak változásaival van gond. Ő is öregszik, én is öregszem, édesanya lett - ettől függetlenül ugyanaz a csodálatos nő, aki anno meghülyített.
Inkább a hálószobában nyújtott teljesítménye lomboz le. 15 éve én vezénylek le minden egyes együttlétet, kizárólag én vagyok az aktív fél, kivétel nélkül. Van az a 3-4 dolog, amit imád - és miután (bocs a vulgaritásért) ezeket a havi 2-3 alkalom során megadom neki, olyan szinten elfárad, hogy odabök egy félálmos "És te mit szeretnél?"-t, ami után már teljesen elmegy a kedvem az egésztől. Sokszor inkább közben színlelek egy orgazmus, csak ez a kérdés ne hangozzon el, vagy legyen már vége. Egyszerűen unom már a konstans tengericsillag pózt, akármennyire is szeretem őt.
Próbáltam kommunikálni vele, megbeszélni, de rendre elutasítást kaptam, mondván; ami neki nem esik jól, diszkomfortos - amiben ügyetlen, azt hadd ne kelljen művelnie már - én úgyis megoldok mindent. Egyébként ne gondoljatok semmi perverz vagy extrém dologra: csupán néha jól esne, ha pl. meglovagolna a gyönyörű feleségem, és egy másik pozitúrából élvezhetném a látványt. Ennyi. Ha egyszer-egyszer ő lenne az aktívabb fél.
De nem, "ő nem egy riherongy, hogy rám másszon". Pedig félévente csak egyszer, de jól este...
Igyekszem otthon minden házi, illetve kerti munkát elvégezni, ami kompetenciámon belül van - elvinni a csajokat, hogy minél több ideje legyen magára. Méltatom (de nem viszem túlzásba), hogy milyen szexi és kívánatos, hátha az önbizalmával van a gond (nőknél sosem lehet tudni).
Elkezdtem újra edzeni, minél kevesebbet slamposan mutatkozni előtte, randira vinni - hátha az a gond, hogy nem talál már vonzónak, férfinak - de telnek az évek, és ez csak egyre rosszabb lesz. Kérdeztem is tőle, hogy esetleg bennem van-e a hiba; kinevetett, és határozottan tagadta. Szóval ki tudja, ő azt állítja, hogy számára ez így, ebben a formában, maximálisan kielégítő.
Dióhéjban: hiába próbálom néha rávezetni, nem ér célt a próbálkozásom. Nem akarok ezzel lihegni folyamatosan a nyakában, mert akkor meg azért undorodik meg tőlem.
Milyen egyéb praktikákat vethetnék be? Nektek milyen a szexuális életetek ennyi év után - kívánjátok még egymást? Hogy próbáljátok életben tartani, és mennyire vagytok partnerei egymásnak? Normális ez, hogy már szinte nem is kívánom őt emiatt?
Üdv nektek! 40/F
Hát, lehet szemét leszek, de amiből leírtál az jön le, hogy...
Nem te undtad meg őt, hanem megunta a szexet vagy veled unja a szexet?
"15 éve én vezénylek le minden egyes együttlétet, kizárólag én vagyok az aktív fél, kivétel nélkül"
Ezzel kapcsolatban ráértél volna az elmúlt 15 évben kellett volna elgondolkodni...
Lehet alapból nem volt túlfűtött szexuális alkat vagy senki nem tudta megmutatni neki milyen lehetőségek rejlenek a szexualitásban.
Gondold át, hogy mennyi ideig tart egy behatolásos aktus? Mennyiszer van ténylegesen orzazmusa? Ezeken tudsz javítani még....
De! Én nem a szex irányából közelítenék.
Azért hogy te házkörüli munkát végzel stb., azért nem fog hálából szexelni. Talán kéne valami közös sport: sup, bicaj, futás, tenisz, mit tudom én. Edzés közben a csajok kívánosak lesznek.
Talán magaddal is foglalkozz, az edzés, a nem slamposság, jó ötlet, de ne érződjön, hogy miatta vagy (más) miatt csinálod. Magad miatt csináld. Lássa, hogy vannak még céljaid az életedben. Nem csak megöregedni.
Tudom gyerekek mellett nehéz.
De az is egy lehetőség, elfogadod, ilyen az életed. A szexuális életed lapos, de cserébe van egy szép családod, feleséged stb. Nem lehet minden tökéletes.
Bocsi.
#11 Point!
#12 Miért lennél szemét? Azért írtam, hogy nyissátok fel a szememet, hátha valami nem jutott még eszembe.
Természetesen, ahogy írtam is volt, először magamban kerestem a hibát (amit azóta is teszek), ezért közelítettem meg a szexuális részét onnan, hogy én javíthatnék-e esetleg valamin, van-e valami titkos vágya, van-e bennem valami, ami számára nem túlzottan kielégítő. Negatív, negatív, negatív. A példádra reagálva: szereti, és elképesztően szexi behatolásos szex közben is, de számára a valódi kielégülést inkább az egyéb formák hozzák. Értsd: nagyon csikló-orientált.
A többi egyébként jó tipp, megfontolom. Bár ezek közül szinte mindegyiket alkalmazom, vagy próbáltam alkalmazni.
És valóban, az elfogadás is egy módszer - csak az aggaszt, ha esetleg egyszer az élet kísértésbe ejtene, ne döntsek emiatt rosszul.
#13 Köszi, hogy eszembe juttattad, nem rossz ötlet!
"nem tudok már nőként tekinteni rá"
"ha pl. meglovagolna a gyönyörű feleségem"
"Méltatom ..., hogy milyen szexi és kívánatos"
Nem egészen értem. Számomra kicsit ellentmondásos, amit írtál.
Kívánod a feleséged vagy sem? Nem tudsz rá nőként tekinteni, de úgy gondolod, hogy gyönyörű? Most mi van...? 🤔
#15 Pedig egyszerű. A mai napig gyönyörűnek tartom minden apró porcikáját, hiába telt el 15 év. Beindít az illata, a hangja stb. Nagyjából ezek miatt tudok még erekciót produkálni neki.
Mégse kívánom, mert 15 éve rendre ugyanaz a műsor. Passzív, kényelmes, és ahogy észre vettem, esze ágában sincs ezen változtatni. Neki ez így teljesen tökéletes, valószínűleg nem tűnik föl neki, hogy ekkora a gond, hisz "kemény legény" vagyok mindig. Hiába utalgatok rá hol direktebben, hol indirektebb módon. Kövezzetek meg ezért.
Mondtam: nem utalgatni kell.
Meg kell mondani, hogy ez így nem fog menni.
Ha nem teszi oda magát ő is, akkor vége lesz.
Én is azt mondanám hogy ezt meg "kell" beszélnetek különben valószínűleg baj lesz. Én akkor fiatalabb voltam és a párommal jól indult a kapcsolat de ahogy összeköltöztünk beindult a közös élet ez mondjuk csak négy évvel a kapcsolat kezdete után elkezdett laposodni a szex, régebben szerette ha kényeztetem aztán mindig vagy a vizsgára kellett készülnie, illetve "jó ez most így" tehát nem igényelte, és olyan lett mint egy házifeladat. A legdurvább az volt amikor egy nagy rangadó első félidő vége felé valahogy nagyon megkívántam, jött is én meg kikapcsoltam a meccset, és én még sokáig csináltam volna de közölte hogy valami dolga van. Tehát én "le rendezve" feladat kipipálva. Azért meséltem ezt el mert új munkahelyre kerültem egy szintén harmincas csajjal és úgy sosem tetszett szexuálisan sem indította be a fantáziám, de egy céges kirándulás után a vonaton borozgatás közben közel kerültünk egymáshoz, akkor igyekeztem magam leállítani hogy ezt nem szabad. Aztán szintén egy munkahelyi összejövetelen úgy volt hogy többen leszünk egy szobában mert ott is aludtunk de pont aza két ember nem jött el így kettesben maradtunk. Ő is próbált jól viselkedni én is de sajnos egymásnak estünk és isteni volt. A fene sem akart félrelépni és én nem olyan vagyok aki minden áron kicsikarja az orgazmust mert vagy jön vagy nem de hogy sose legyen rá igénye egy nőnek ez számomra elképzelhetetlen. Ha a feleséged okos nő és miért ne lenne az akkor könnyen beláthatná hogy itt baj lesz, nem feltétlenül azt mondom hogy megcsalod de úgy elhidegültök majd mint a csuda. Gondolom pszichológushoz terápiára nem lehetne rávenni.
Minden esetre én szurkolok nektek!
#17 Két nagyobb veszekedésünknek adott táptalajt ez a felvetés. Számomra pedig a családi béke fontosabb. Egyelőre.
#18 Köszönöm, hogy megosztottad - pont ettől tartok én is. Eszem ágában sincs felrúgni egy hasonló, jelentéktelen dolog miatt mindazt, amit eddig felépítettünk.
Sajnos ez egészből önérzeti kérdést csinál, és nem hajlandó konszenzuskészen gondolkodni. Pedig az élet többi területén remekel ebből (is).
Köszönöm!
Akkor vedd rá, hogy menjetek családsegítőhöz.
Meg kellene értenie, hogy így, ahogy most megy, vége lesz.
Persze, az emberi jellem ilyen, hogy ami nem tetszik neki, vagy kivinné a komfortzónából, az ellen tiltakozik.
De meg kell csinálni, különben rámegy a kapcsolat, és később csak még rosszabb lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!