Unom a feleségemet, viszont se megcsalni, se megbántani nem akarom. Mitévő legyek?

15 éve vagyunk együtt, van két gyönyörű gyerekünk és jó életünk. Remek társ, barát és anya. Szeretem, nem is kívánhatnék jobbat.

Ugyanakkor önhibáján kívül vagy belül, nem tudok már nőként tekinteni rá. Félreértés ne essék; nem a fizikai adottságaival, illetve annak változásaival van gond. Ő is öregszik, én is öregszem, édesanya lett - ettől függetlenül ugyanaz a csodálatos nő, aki anno meghülyített.

Inkább a hálószobában nyújtott teljesítménye lomboz le. 15 éve én vezénylek le minden egyes együttlétet, kizárólag én vagyok az aktív fél, kivétel nélkül. Van az a 3-4 dolog, amit imád - és miután (bocs a vulgaritásért) ezeket a havi 2-3 alkalom során megadom neki, olyan szinten elfárad, hogy odabök egy félálmos "És te mit szeretnél?"-t, ami után már teljesen elmegy a kedvem az egésztől. Sokszor inkább közben színlelek egy orgazmus, csak ez a kérdés ne hangozzon el, vagy legyen már vége. Egyszerűen unom már a konstans tengericsillag pózt, akármennyire is szeretem őt.

Próbáltam kommunikálni vele, megbeszélni, de rendre elutasítást kaptam, mondván; ami neki nem esik jól, diszkomfortos - amiben ügyetlen, azt hadd ne kelljen művelnie már - én úgyis megoldok mindent. Egyébként ne gondoljatok semmi perverz vagy extrém dologra: csupán néha jól esne, ha pl. meglovagolna a gyönyörű feleségem, és egy másik pozitúrából élvezhetném a látványt. Ennyi. Ha egyszer-egyszer ő lenne az aktívabb fél.

De nem, "ő nem egy riherongy, hogy rám másszon". Pedig félévente csak egyszer, de jól este...

Igyekszem otthon minden házi, illetve kerti munkát elvégezni, ami kompetenciámon belül van - elvinni a csajokat, hogy minél több ideje legyen magára. Méltatom (de nem viszem túlzásba), hogy milyen szexi és kívánatos, hátha az önbizalmával van a gond (nőknél sosem lehet tudni).

Elkezdtem újra edzeni, minél kevesebbet slamposan mutatkozni előtte, randira vinni - hátha az a gond, hogy nem talál már vonzónak, férfinak - de telnek az évek, és ez csak egyre rosszabb lesz. Kérdeztem is tőle, hogy esetleg bennem van-e a hiba; kinevetett, és határozottan tagadta. Szóval ki tudja, ő azt állítja, hogy számára ez így, ebben a formában, maximálisan kielégítő.

Dióhéjban: hiába próbálom néha rávezetni, nem ér célt a próbálkozásom. Nem akarok ezzel lihegni folyamatosan a nyakában, mert akkor meg azért undorodik meg tőlem.

Milyen egyéb praktikákat vethetnék be? Nektek milyen a szexuális életetek ennyi év után - kívánjátok még egymást? Hogy próbáljátok életben tartani, és mennyire vagytok partnerei egymásnak? Normális ez, hogy már szinte nem is kívánom őt emiatt?

Üdv nektek! 40/F