Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nagy péniszméret bizonyítás?
Én heteró vagyok és soha nem jutott eszembe hogy már farkát nézegessen.
Sőt ha valahol véletlen meg is láttam, piszkosul zavart.
Megjegyzem, a válaszolók nem értették meg, hogy a mérőszalag azt mutatja, hogy azzal kell mérni, a fekete nyíl mutatja a helyet, világosan jelölve, hogy a szeméremcsonthoz (pubic bone) kell illeszeteni a mérőeszköz elejét.
A tudományos igényű vizsgálat egyébként nem merev péniszen történik. Korábban már sok méréssel bebizonyították, hogy elegendően pontos a pénisz meghatározott erővel történő kinyújtása, és megmérése. Ennek a vizsgálatnak a céljából merevedést előidéző injekciót alkalmaztak. Nagyszámú méréshez ezek után fölösleges volna szurkálni az alanyokat, és így gyorsabb és olcsóbb is.
#25
Végre valaki aki kellően figyelmes.
#25 WTF? Hát nekem senki se nyújtogassa a brokit amikor nem áll fel :D
Ezek a "tudományos mérések" kicsit angol tudósok Ig. Nobel díjjas típusú kísérletnek hangzanak. Másnak nem igazán jutna eszébe, hogy a pácienesek péniszének a hosszát méregessék statisztikai, vagy bármely más okból.
De direkt nem akarod érteni a lényeget?
A szemérem csonttól kell mérni.
24es megjegyezte hogy még az sem muszáj hogy álljon a fasz, elég ha nyújtod, az is kb ugyanazt adja mint ha merev lenne...
De a kérdésben csak annyi szerepelt hogy magadnak csinálod, és egy ( nem annyira könnyen) manipulálható képpel bizonyítod . A kép meg csak a gyakoris felhasználónevével lenne kapcsolatban, tehát teljesen anonim.
De ha nem akarod lefényképezni nekem tök mindegy, csak arra voltam kíváncsi hogy a rengeteg 17-20-25 centis gyakoris pasi mennyire bátor ha nem lehet hazudni.
Hát eddig senki nem lenne benne, mondhatni hogy a kérdésre megkaptam a választ.
Vagy 4-5 évvel ezelőtt minden ilyen centizős kérdésnél kértem a 18-22 centis fickókat, hogy küldjenek egy collstokos,-vonalzós-mérőszalagos képet, a farkukra írják rá filctollal: GyK, és a hónapot, napot. Soha, egyetlen egyszer se küldte el, egyik sem. A válaszok között kettő fajta dominált: 1. Azt hiszel, amit akarsz, nem fogom biznygatni. 2. Biztosan meleg vagy, az én képemre ne maszturbálj.
Egy volt, aki képet küldött, de mérőeszköz nem volt, és filccel se írt rá, ki tudja, miért, ha egyszer a sajátja volt. Végül meguntam, és én is megértettem, hogy más a kamaszos vágyálom, és más a valóság.
Léteznek ekkora péniszek, de igen ritkák.
Megnéztem a linket a mérésről. Valóban nem egységes, ki, hogyan méri meg. Én sem szoktam a szeméremcsontig mérni, úgy 16 cm lenne.
Én az enyémet 14,5-15 cm hosszúnak mondom, ez van a testemen kívül, ezt tudom használni, ezért nem mondok rá 16-ot, nem akarok se magamnak se másnak hazudni.
De nagyon valószínű, ha 18+ -os lenne, akkor sem töltenék fel róla képet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!