Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez erőszaknak számít?
"egyúttal szót sem ejtünk arról, aki visszaélt vele." írtad ezt kedves utolsó miközben írtam hogy "A srác erőszakos volt ez tény".
Nem értem hol hibáztatás az hogy naívnak nevezzük az áldozatot,mikor az volt.Repülőgép baleset és egy ismeretlennel való ismerkedést,ne vegyük egy lapra.
Naív az aki megbízik a másikban egy jó beszélgetés után,és ezen nincs mit szépíteni,ha egy hetes barátság után úgy érezed hogy őszinte lehetsz és elmondod a titkaidat,másnap ki vannak tálalva akkor is naív voltál és könnyen befolyásolható.
"Sajnos azt vesszük természetesnek, hogy mindenki aljas, és ha át tudnak b*szni, akkor meg is érdemeltük. Emiatt pedig élhetünk állandó bizalmatlanságban és bűntudatban."
Azt hogy megérdemeljük,természetesen nem értek egyet viszont a mai világban kénytelenek vagyunk arra gondolni hogy mi lehet a legrosszabb,persze nem folyamatosan kattogni hogy jajj rám esik ma egy tégla vagy elüt az autó mert ez mind olyan amit nem tudunk befolyásolni,ellenben azzal hogy kit engedünk be a személyesterünkbe,és pontosan itt a különbség.
Az hogy az emberek simán szexelnek szórakozóhelyeken gond nélkül,az tényleg a többség.Nekik szerencséjük van kellőképpen,de itt a fent említett példa is,bármi megtörténhet.
Lehet hogy legközelebbi alaklommal a kérdezővel csak jó tapasztalatok fognak történni,lehet hogy meg sem éli a másnapot.
És ez nem túl komplikáltság amit írok..szimplán a valós élet,valós mentálisbetegperverzekkel akik bármire képesek főleg magyarországon ahol 15év után szabadulnak akármit csináltak,sőt előbb ha jól viselkednek a böriben.
Őszintének kell lenni a kérdezővel,hogy ne történjen meg vele újra.
"Repülőgép baleset és egy ismeretlennel való ismerkedést,ne vegyük egy lapra."
Nem vettem egy lapra, hanem mint szürreális metaforaként használtam. Arra igyekeztem rámutatni, hogy az érvelés, miszerint a "többség gond nélkül szexel, de csak szerencséjük van, lásd a kérdezőt" olyan, mintha azt mondanám, "tudom, hogy a többség biztonságosan repül, nekik szerencséjük van, de nézd az ukrán gépet, akit lelőttek Irán felett". Ha a többségnek működik, akkor nem nevezném szerencsének, hanem a kisebbséget balszerencsének.
"Őszintének kell lenni a kérdezővel,hogy ne történjen meg vele újra."
Értem a szándékot, miszerint inkább most érezze rosszul magát, mintsem megtörténjen vele még egyszer, ugyanakkor azért vedd észre, hogy ezzel totál hülyének nézed a kérdezőt. Mintha magától eszébe sem juthatna, hogy máskor óvatosabb legyen.
"ez mind olyan amit nem tudunk befolyásolni,ellenben azzal hogy kit engedünk be a személyesterünkbe,és pontosan itt a különbség"
Ezzel amúgy tök egyetértek.
Én csak azzal nem vagyok képes azonosulni, hogy azt minősítjük, akinek az általunk feltételezett "bűne" az, hogy pozitívat feltételezett a vele szemben ülőről, és tévedett. Értem, hogy lehetett volna óvatosabb, de ettől még nem kell kioktatni, leszólni, hibáztatni. Főleg azt feltételezni, hogy most egy jó kis lebaszás kell neki.
A kelet-európai társadalmakban valahogy történelmi alapvetés, hogy mindenki átbasz mindenkit, és annyira alapnak vesszük ezt, hogy hülyének nézzük azt, aki nem totálisan bizalmatlan. Ez nagyon egészségtelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!