Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek már kicsi lehet az esélye? (SOS LENT)
A nőgyógyász még nem fogja tudni tapintással megmondani, csak kb. a 6-7. héttől (ami 4-5 héttel a fogamzás után van), UH-n is csak akkor látszik leghamarabb.
Laborban pedig a legtöbb helyen 30-as érzékenységű tesztet használnak, ami kb egy héttel később mutatja ki, mint egy 10-es teszt.
A leghamarabb otthon, egy 10-es teszt mutatja ki.
Én még emlékként őrzöm azt a kórházi laboreredményt, ami szerint nem vagyok terhes, miközben otthon nekem már pozitívat jelzett, amikor a lányomat vártam. :D
A húgomnak most volt missed abja. 3 hetet késett, hetente csináltunk tesztet első vizeletből. Mind negatív lett. Majd azt hittük hogy megjött neki de kis híján elvérzett és olyan érdekes dolgok pottyantak ki belőle, hogy rögtön tudtuk hogy baj van. 2000 volt a hcg-je a kórházi labor eredmény alapján de a teszt negatív lett pár nappal előtte is!
A terhességnek több tünetei is van az általatok leírtakon túl. Émelygés, rossz közérzet, hőemelkedés, mintha influenzás lenne. Gyakori pisilés, megváltozik a mellbimbó szín, hát és derék valamint izomfájdalom. Hiszti vagy nyűgösség. Ez nem 100%! Mindenkinél másként jelentkezik és nem egyszerre. Amikor én 4 hetes voltam, nekem ezek voltak csak én nem fáradt voltam, hanem nem bírtam aludni, egész nap pörögtem. Az orvosom 1 perc kézi vizsgálat alapján megmondta,hogy 4 hetes terhes vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!