Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én érzem ezt undorítónak? 20f
Azt szokták mondani, hogy a fiatalabb lányoknak, úgy 14-18 a menő pasik kellenek. Amolyan sulis nagymenők, akik buliznak, vedelnek, sorra döntik a lányokat, igazi alfahímek. És van egy ilyen legenda, miszerint a 20-30-as éveik során ez a vágy kiveszik belőllük és akkor már az fog számítani, hogy mennyire rendes a srác, mennyire okos, művelt meg ilyenek.
A gimi alatt végig esélytelen voltam, én voltam a nyomi gyerek. Akkor ott voltak a nagymenők, alfahímek, akikért odavoltak a lányok. Most kezdem úgy érezni, hogy jó úton járok. Jó sulim van, úgy néz ki értékes diplomát kapok, erősödtem, izmosabb lettem... A sulis nagymenők pedig lekoptak, névtelen és röhejes helyekre vették fel őket, ha egyáltalán felvették valahova, oda is csak bulizni járnak, ahogy látom kezdenek fizikailag is leereszteni, mintha pocakosodnának. Lehetséges, hogy egyszer olyanná válok, akiket szeretnének a lányok/nők.
És itt jön a számomra fájó dolog. Azt mondják, hogy a lányoknak azért kellenek már ebben a korban a rendes pasik, mert megkomolyodtak vagy érettebbé váltak vagy mi. Viszont amíg "érettebbé" váltak végigment rajtuk egy csomó srác. És ezek után jöhetnék talán én, mint egy "normális pasi", aki biztonságot ad és őszintén szerethetné. De mégis, hogy lehetnék valaha is egy olyan lánnyal, aki fiatalabb korában össze vissza kefélt mindenkivel, mert az volt a fontos, hogy KIÉLJE MAGÁT! Számomra ez undorító és nem tudnék ilyen lányt őszintén szeretni.
Nemtom mennyire voltam érthető. Az a bajom lényegében, hogy amire megváltoznak a lányok és az okosabb pasik iránt kezdenének el érdeklődni, addig végigmegy rajtuk egy csomó menő gyerek.
Mi a véleményetek erről?
A kocsikat h állítják elő?
Na ugyan ez a folyamat megy itt is ;)
Attól, hogy neked ilyen téren nincs múltad, miért várod el, hogy a lányoknak se legyen!?
Ha meg olyan kell, van olyan is! Olyan hülyék és/vagy rondák, hogy bottal se piszkálnák őket! Köztük keresgélj akkor! :S
Igen, pont ezaz, amit az utolsó mondott. Nekem nincs ilyen múltam és azt szeretném, ha az adott lánynak se lenne. És mást is jól megfogalmaztál. Vannak kivételes lányok, akiknek nincs ilyen múltjuk, de ők nem tetszenek. (Én nem mondanám senkire, hogy ronda, max azt hogy nekem nem tetszik)
Az a baj, hogy amiket hallottam meg ahogy elnézem, minden normálisnak tűnő lány, aki tetszene, van egy ilyen múltja. Ez engem akkor is bánt
Azt, hogy 20 éves vagy, jó diplomád lesz, de gondolkodni is tudni kellene, hm? "nemigazmáá" a neten kell rinyálni?
azt hiszed az összes lány 20-onévesen már egy mindenki által szétk*rt ribi? vagy téged épp csak azok érdekelnek? grat, akkor nem is fogsz találni.
ha nincs így, tudhatnád hogy nem csak ilyenek léteznek. És nem arról beszélek hogy ehhez csúnyának kellene lennie, mert ez nem igaz. De ahogy gondoljátok.. ha nem hiszitek, a ti bajotok.
Értelek én téged. Csak azt nem, hogy ő...szóval te most azt mondod, hogy az összes összes, ismételem összes lány ezt csinálja, hogy csak a menő pasik orrba-szájba. Ez hülyeség, verd is ki a fejedből.
A másik. Ha valakinek fiatalabb korában az ilyen srácok jönnek be, abból miért következik az, hogy mindenkivel csinálja? Attól még nem lehet szerelmes egy adott személybe? Dehogynem. Szóval ez megint hülyeség.
Aki tud ismerkedni, az ismerkedik is. Ami szintén nem azt jelenti, hogy mindenkivel összefekszik. És, ha lefeküdt mondjuk pár emberrel? Az miért baj? Nem tudhatod a múltját, csak ha beszámol neked róla. Lehet, hogy a kiszemelted majd volt előtted tegyük fel 6 fiúval. Lehet, hogy azért volt ennyivel, mert hiába a szerelmet kereste, nem adták meg neki, eldobták egy idő után. Nem tudhatod, csak ha meg nem ismered.
Úgyhogy jobb hozzáállás kéne ehhez és menni fog.
Lehet hogy sok az ilyen, de nem mindenki (nem csak a ronda csajok kivételek). Én sem vagyok ilyen, bár én nem vagyok egy miss world...
15/l
Nekem volt sok barátnőm..
Mint kiderült a dolgok előtt, közbe (szex) sok csaj csak mondja h így volt pasival meg úgy volt stb.. és a fele se igaz. Ők ezt menőnek tartják mert a haveri körükben 10 csajból 5 ilyen akkor ők méne legyenek olyan, ezért ezt mondják közben nem is.
Vannak akik tényleg olyanok de sok csak kamuzik.
Csak onnan tudom ezt ilyen jól, mert én is így voltam azzal a barátommal, akivel először lefeküdtem (és jártunk 6 évig). Ő elmesélte a saját régi dolgait, én meg nem csak, hogy féltékeny voltam, de még egy kicsit irigy is, hogy én nem tudok ilyeneket mesélni! :S Persze én is sok sráccal jártam előtte, (többek között a legjobb barátjával is jártam egy évig! XD ). Nekem is ott lett volna a lehetőség, hogy részegen aláfeküdjek bárkinek, mégsem tettem... de amikor felismertem, hogy ez nem az ő hibája, ahogy az sem, hogy ő másképp gondolta ezt anno, mint én, akkor elszállt minden rossz érzésem! :)
Szerintem lépj túl ezen a dolgon, mert nem a tizenéves korukban elkövetett hülyeségek alapján kell megítélni egy embert, különben a társadalom 90%-a nagy szarban lenne! XD
Igazából eléggé jogos, amit érzel...
Én 21 vagyok (L), még szűz, egyáltalán nem tudok nyitni a célzott szex felé, ki tudja még meddig :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!