Nem kívánom a pasimat, de szeretem. Akkor most rossz barátnő vagyok?

Köszönöm az új válaszokat is! Igen szerelmes vagyok belé, de már mástól is hallottam ezt, hogy a szerelemmel együtt jár a vonzódás is, de úgy látszik nem minden esetben. Viszont attól félek, hogy a vonzódás hiánya miatt elmúlik a szerelem is. Bár azt is mondják, hogy a szerelem előbb vagy utóbb mindenképpen elmúlik és csak szeretet marad, és így továbbra is működőképes egy kapcsolat. Nem tudom. Egyébként 23 éves vagyok.:)

Az utolsó válaszolóhoz lenne egy olyan kérdésem, hogy ha tudod, hogy nem vagy szerelmes a párodba, akkor miért vagy vele? Ezt tényleg minden rosszindulat nélkül kérdezem, csak kíváncsi vagyok. És te hogy érzed, így le tudnád élni az életedet a pároddal?

Mindenkinek köszönöm a válaszát, sokat segítettetek! Egyrészt szeretném megkérdezni a tegnap 17:25-kor válaszolótól, hogy érzed, jól döntöttél azzal, hogy gyermeket szültél neki? Tudom, hogy gyerekes, de néha eszembe jut, hogy nem biztos, hogy azt szeretném, hogy a gyerekem a páromra hasonlítson. És tudom, hogy mindenképpen szeretni fogom azt a gyereket, csak elgondolkodom néha ezen.

Másrészt reagálnék a tegnapi 19:12-es válaszoló hozzászólására: Nagyjából tudom, hogy miről beszélsz. Amikor én találkoztam a mostani párommal, akkor még nem voltam túl teljesen az exemen, de mára már eszembe sem jut. Viszont az tény, hogy teljesen másképpen voltam szerelmes belé, mint a mostani páromba. Azt mondják, hogy nincs 2 egyforma szerelem, de valahogy az sokkal intenzívebb érzéseket hozott ki belőlem. Ennek ellenére továbbra is állítom, hogy szeretem a páromat, csak hiányzik az az intenzitása a dolognak, mint ami régen volt. Arra szoktam fogni, hogy az első szerelem volt és iszonyatosan elbánt velem, így már nem tudom annyira átadni magam az érzéseimnek. De egyébként, úgy gondolom sokszor, hogy a szerelem így is, úgy is elmúlik egyszer és akkor csak az ember marad mögötte és a leendő gyerekeimnek nem az lesz a fontos, hogy mennyire voltam szerelmes az apjukba. Pont ezért talán le lehet élni egy életet egy kedves és megértő emberrel, akihez nem vonzódsz, vagy nem vagy belé szerelmes és jobban is jár ezzel az ember, mint az aki elvakultan szerelmes egy bunkóba...Nekem szent meggyőződésem, hogy most sokkal jobb döntést hozok, mint annak idején, de mindezek ellenére hiányzik a fizikai vonzalom és azok a lángoló érzelmek.:( Szerintetek nincs igazam?

15:20-as válaszoló: Úgy tűnik mi nagyon is egy cipőben járunk. Azt hittem, hogy velem van a baj, de most kicsit megnyugtattál.:) Én is sokszor félek, hogy majd találkozom valakivel, aki pont úgy néz ki, amilyen az úgymond "ideálom", de azt is tudom, hogy még egy olyan embert soha nem fogok találni, aki ennyire szeret engem és akivel ennyire jól megértjük egymást. Egyébként szerintem ilyen eset azokkal is elég gyakran előfordul, akiknek a párjuk az ideáljuk. Mivel tudom, hogy szeretem és tisztelem a páromat, elkerülöm az olyan helyzeteket, ami ilyen következményekkel járna. Persze ez mindig benne van a pakliban, de tudom, hogy megcsalni nem fogom soha, többre tartom annál, inkább előtte szakítok vele. De persze nekem is nagyon nehéz néha, de olyankor próbálom elhessegetni a rossz gondolatokat, de nem mindig sikerül és olyankor egy kicsit magamba zuhanok, de aztán elmúlik. Elég hülye helyzet!:(

Az utolsó válaszolónak meg annyit mondanék, hogy a páromnak egyáltalán nem lehet arra fogni a súlyát, hogy genetikailag ilyen, egyszerűen volt egy éttermük és nem tartott mértéket...az már más kérdés, hogy a nagy, lapos fenék náluk családi vonás (apának, tesónak is ilyen), de ha lefogyna biztosan másképpen nézne ki az is, még ha kerek soha nem is lesz.:) Én sosem mondtam olyat, hogy a külső nem számít és szerintem, aki ezt mondja az hazudik.:P Egy fiú is adjon a külsejére és egy lány is, és aki elhagyja magát az kevésbé vonzó minden körülmények között.