Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tapasztalt 20-25 éves nők, ti hogy reagálnátok, ha a veletek egykorú szerelmetekről kiderülne, hogy még szűz?
ma 15:19
Úúú, de sok kérdés egyszerre. :)
21 éves vagyok.
Még nem volt barátnőm.
A 3. válasz elég összetett:
Alapvetően sosem úgy tekintettem erre a dologra, mint "szexuális kapcsolat", hanem sokkal inkább "szeretkezés". Az meg feltételez valamiféle lelki pluszt mind a két fél részéről.
14 éves voltam, amikor volt egy lány, akibe szó szerint belezúgtam. Szó szerint, első látásra. Aztán 3 hónap után jött a kiábrándulás. És azóta tudom, hogy van valami, amit úgy hívnak, hogy "szerelem első látásra", de ez az én fogalmaim szerint nem szerelem, és nem is függ össze azzal a fajta érzéssel, ami két embert tartósan együtt tud tartani. Az sokkal többről szól.
Aztán volt egy másik lány, aki iránt időbe telt, amíg kialakult az érzés, és több, mint 3 évig voltam reménytelenül szerelmes. Sosem talált viszonzásra.
Azóta pedig, tehát kb. az elmúlt 2 évben ismerkedem ugyan, de alapvetően nem jött szembe a megfelelő nő. Legalábbis olyan, akivel úgy éreztem volna, hogy megvan a személyiségbeli, felfogásbeli, világlátásbeli stb. "bla bla bla" hasonlóság.
"Legalábbis olyan, akivel úgy éreztem volna, hogy megvan a személyiségbeli, felfogásbeli, világlátásbeli stb. "bla bla bla" hasonlóság."
Ez mit jelent nálad? Miben kellene hasonlónak lennetek? Te milyen vagy?
ma 15:32
Hú... erről lehetne oldalakat is mesélni.
Hogy én milyen vagyok:
Egy alapvetően realista, empatikus, széles látókörű, nyugodt, türelmes ember. Közepesen romantikus, ha szeretek valakit, akkor nagyon-nagyon szeretem. Szerelemmel, tisztességgel, tisztelettel.
Van határozott véleményem a legtöbb dologról, amitől nem nagyon térek el, de érvekre mindig kész vagyok hallgatni. Ebből is következik, hogy racionális ember vagyok. Nagyon tudok rajongani, ez a bizonyos mértékig a szerelemre is igaz. Viszont van, hogy apróságok miatt elmegy valamitől a kedvem, olyankor nehéz visszahozni (mármint a kedvemet :)). Szeretek odafigyelni a részletekre. A nők szépségének a részleteire is. :)
Nagy hirtelen ennyi jut eszembe.
Beszélgettél már mélyebb dolgokról egy lánnyal?
Úgy igazán, ahogy az előbb is belekezdtél...amiben igazad van, ilyen dolgokról nagyon sokat lehet beszélgetni. Ilyen beszélgetések alkalmával lehet csak igazán rájönni, hogy a másik félnek milyen a jelleme, hozzáállása, lénye.
ma 15:49
Ha így nézzük, akkor most Veled is mélyebb dolgokról beszélgetek. :)
Egyébként úgy igazán mélyen egy lánnyal beszélgettem csak.
Hát igen...nehéz ám párt találni.
Én is tudod hány olyan pasival találkoztam már, akivel egy szót nem tudtam azon kívül beszélgetni, hogy "mi újság" és az "időjárás" meg egyéb felszínes dolgok. Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, akivel úgy igazán eltudna az ember beszélgetni. Nekem az nagyon fontos, hogy például egy fáradt nap után összebújva az ágyban egy óriásit beszélgessünk, de ne olyan felszínesen, ahogy az imént említettem, hanem mélyebben, komolyabb témákról..a világról, amelyben élünk, nézetek, észrevételek az emberekkel, társadalommal kapcsolatban...és még sok hasonló téma. Erre nem mindenki vevő sajnos.
ma 16:03
Akkor 3.:
És Te milyen vagy?
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!