Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit szóltak ehhez? Én lennék prűd vagy egyetemen nem kéne meglepődnöm ha önkielégítő emberkéket látok?
Ma lyukasórámban a szokott kanapén ültem, olvastam. Furcsa pasira lettem figyelmes, fel-alá rohangált a 2 lépcsőn, ami a kanapék mellett van pár méterre. Aztán megállt a második lépcső kb középső fokán, és elkezdett önkielégíteni...folyamatosan bámult közben, ha lépteket hallott, felszaladt mint egy kis óvodás, majd mindig óvatosan visszamerészkedett és folytatta. Kb 20 percig ment ez így. Utána elsétált mellettem, még mindig olvastam, majd visszajött, és ő is leült. Ottt is folytatta. Azt hittem rosszul leszek. Körülöttünk tanári és dolgozói szobák, irodák, osztálytermek...ha zajt hallott csak keresztbe tette a lábát, de most pont em volt forgalom. Pedig szokott. Nem tudtam elmenni, zavarban is voltam, nem vagyok prűd, de ez nagyon sokkolt. Pedig közelsem öltözök rib@ncosan, az nagyon nem az én stílusom. És szerintem nem diák volt, hanem vagy egy fiatal tanár, vagy valami munkatárs, dolgozó, bár ki tudja...olyan furcsán viselkedett.
Mit gondoltok róla? Persze tudom ez egyetem itt már szabadság van, nade ekkora?!
Mivel nem tiltakoztál, (tán még tetszett is neked a dolog),
így részese és tárgya is voltál az 1személyes szexnek!!
Tudod az a vicc jut rólad eszembe, amikor a takarítónő mossa fel a hosszú-folyosót és közben hátulról megerőszakolják.
Azután amikor megkérdezik, hogy miért nem szaladt el az erőszakoló elől??
az volt a válasza, hogy ott már fel volt mosva!!!
3 dolog jut eszembe:
1. A koleszszobaban, elozo este, jo hangulatban valamelyik beteg agyu, idiota szobatars egy emelkedett pillanatban a kovetkezoket mondta: "Te, Sanyi! Haaa, lefogadom, hogy nem mered kiverni a suliban, egy ismeretlen csaj elott, a 2-es eloadonal!! Tudod...ott a kanapenal..."
Mire a valasz: "Haaaa, meee ne mernem, Jozsi! En siman megcsinalom, b*zzeg! Egy uveg borert siman megcsinalom, g*nya!"
Es masnap megcsinalta...
2. Be volt szivva, italozva, love, drogozva, gyogyszerezve...esetleg ezek tetszoleges kombinacioja!
3. Nem epelmeju a srac!
Igazabol siman el tudom kepzelni barmelyik verziot es mindegyik elegge aggaszto!:D
Ahova en jartam fosulira, ott elofordult, hogy a kozos szamitogep teremben, ahova a diakok bejarhattak netezni, volt aki nem zavartatta magat es pornot nezett ugy, hogy korulotte vadidegenek ultek es neteztek (szerintem mar ez is epp eleg beteg dolog egyebkent)... a te sztorid ennel azert durvabb, de siman el tudom kepzelni, hogy megtortenhet ilyesmi!
Én elhiszem, tényleg történik ilyen, de az nem jelenti azt, hogy normális.
Velem is volt hasonló. Vonaton ült le velem szembe, szorosan voltunk, mellette is ülte, de valahogy ügyesen eltakarta, csak én láttam, hogy a pasi önkielégít...
A helyszínen nehéz , nincs lélekjelenlét... Amikor ott van az ember, nem olyan könnyű cselekedni, utólag könnyű okosnak lenni... Lehet szidni a szegény áldozatot, látszik, hogy nem voltatok még ilyen helyzetben...
Én együtt érzek veled!
20/L
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!