20 fölötti szüzek ti amúgy az emberekkel hogy jöttök ki?
18-asnak:
Én is voltam hasonló helyzetben kb egy éve.
Összejöttem álmaim pasijával (nő vagyok ugye), de nem működött a dolog, mert az emberi kapcsolataim nem álltak úgy. Megkértem a srácot, hogy találkozzunk még intenzíven párszor, mert tudtam, hogy ki tudott volna hozni a gödörből. Tett rá. Nem foglalkozott velem, csak minimális szinten. Én is rájöttem, hogy nem ez a megoldás. Életem felét úgy éltem le, hogy kiközösítettek (többször több helyről). Elhatároztam, hogy ott hagyok minden olyan helyet, ahol semmibe vesznek és keresek olyan társaságokat, ahol jól érzem magam.
A fejembe vettem, hogy férjhez akarok menni. Ez bátorságot adott észrevették a srácok, hogy akarok tőlük valamit (vagy csak a feromonok tették nem tudom) meg persze elkezdtem társaságba járni. Rengeteg embert megismertem.
A kezdőlökést meg tudja adni a másik ember, de csak te tudod kihúzni magad a gödörből. Azóta helyre jött az életem. Ezt sokan észre is veszik. Kérdező, Neked is ugyanezt kívánom!
A család tudja és nem pampognak a többi meg nem érdekel.
"Vagy a késői korban szűz fiúk közül csak nekem vannak a társadalom minden területén gondjaim?"
Am ez mit jelent mi az h gondjaid minden területen ?
Bemész a Tesco-ba vásárolni és nem szolgálnak ki ?
Vagy nem nyithatsz bankszámlát ?
Nem mehetsz el külföldre nyaralni ?
V mi ?
Én 25 vagyok és semmiféle hátrányom nincs am meg senki se tudja rólam ha előjön a téma kamuzok v mit és kész.
Szerintem csináld ezt te is és nem lesznek gondjaid.
Előző te szerintem félreérted a dolgot nekem nem a mások véleménye számít a szüzességemről. El szeretném veszíteni és meg szeretném ismerni a másik nemet. Az hogy X Y személy mit gondol a még meglévő szüzességemről nem elsősorban fontos inkább hogy én tudok róla és meg szeretném ezt az állapotot változtatni.
A problémáimat meg a társadalmon belül is a közösségekre értettem. pl.:a Tesco-ban a pénztárnál való sorbanállás az nem egy közösség(vagyis legtöbb esetben)
" El szeretném veszíteni és meg szeretném ismerni a másik nemet."
Hát ahhoz sok sikert de kösd fel a gatyád mert a mai nőknek Everest méretű elvárásaik vannak. Nem lennék a helyedben.
V melyik nap is jövök a buszon mellettem 2 csaj beszélget mondja az egyik de jó lenne ha a barátom venne v mi drága ruhákat 200 E-ért.
Aszittem leesek a székről.
Me még ha jól nézett volna ki de nem kövér volt és szemüveges.
Igazából az egésznél az számít h h éled meg én részemről le.... rom.
Előző szerintem nem rám utaltál a hozzászólásban mert én korábban említettem hogy nem egy álomszép csajra hajtok. Bőven megfelel egy nem magas kategóriás nő csak veszítsem már végre el a szüzességem. Nem tudom már sokáig elviselni szex nélkül ahogy más ember úgy én is meg akarom tapsztalni.
Amúgy meg attól hogy szerintetek egy csaj nem szép pl.:testalkat, szemüveg stb, nekem lehet hogy tetszene.
A párom 24 évesen vesztette el velem a szüzességét.
Olvastam a kommentek között, hogy valaki szerint nincs összefüggés a szexuális élet és az élet más területén való szereplés között.
De igenis van, hatalmas összefüggés.
Véleményem szerint huszonévesen egy férfi nem azért marad szűz,mert tartogatni akarja magát az igazinak, hanem mert vagy annyira félénk és visszahúzódó, vagy annyira zárkózott, hogy nem mer lépni és nyitni más emberek- és jelen esetben lányok felé.
Az én páromnak egy igaznak mondható barátja van, csak benne bízik meg igazán, ő tud róla mindent. Vannak emellett haverjai akikkel eljár ide-oda,de ezek csak felületes haveri kapcsolatok. Nem az a hangos-saját hangját hallatni akaró ember, inkább az ül és hallgat típus.
Amikor nagynehezen elárulta, hogy még nem volt lánnyal, elmesélte szerinte milyen okok vezethettek ehhez:
kiskorában csúfolták, a szüleivel nem jött ki jól sohasem- mindig a tesója volt istenítve és ő volt a "fekete bárány" akinek folyton csak letörték az önbizalmát. Így normális emberi kapcsolatokat nem tudott kialakítani- és jó ideig nem voltak barátai.
A csajokkal meg azért nem mert kezdeményezni egy idő után (az önbizalomhiányon kívül), mert attól félt, hogy kinevetik hogy még szűz.. Ördögi kör.
Na, most hogy összevissza csapongtak a gondolataim ( :D ) csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ő életem szerelme, és sokat hozzátett a személyiségéhez az, hogy szűz volt, és én pont emiatt a személyisége miatt szerettem meg. Azzal,hogy nekem adta a szüzességét azzal együtt nekem adta a bizalmát is, és ezt soha nem fogom elfelejteni.
Szóval szűz fiúk- vannak lányok, akiknél az,hogy szüzek vagytok nem nevetség tárgya, hanem érdem, amit szívesen kiérdemelnének.
23/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!