Kibírható a szex nélküli párkapcsolat házasságig?

Én nem mennék így hozzá senkihez feleségül, az biztos, mert egyrészt nálam egy kapcsolatban abszolút alap, hogy működjön a kémia, és szexuálisan meglegyen köztünk az összhang minden tekintetben, másrészt a későbbiekben sem tudnám elfogadni, hogy a közös életünkben bizonyos dolgokat aszerint kelljen alakítani, hogy mi róluk a katolikus egyház pillanatnyi álláspontja - de hogy ez részedről mennyire van rendben, azt nyilván neked kell tudni.

(A szexuális élet csak egyetlen összetevője a harmónikus párkapcsolatnak, de nekem enélkül borulna az egész mutatvány, mert ha ezen a téren nincsenek rendben a dolgok, azt nem lehet semmi mással kompenzálni.)

Azt én nem tenném, amit Dowd javasolt ("letámadás"), mert - feltéve, hogy nem aszexuális a párod - ha tényleg vonzódik hozzád, a férfiakat és a "tesztoszteron-hatást" ismerve neki iszonyú akaraterő kellhet ahhoz, hogy tartsa magát ehhez az elhatározásához, és ha ti ezt őszintén megbeszéltétek, te elfogadtad a játékszabályokat, vagyis az ő "feltételeit", akkor én ilyen helyzetben nem tartanám tisztességesnek, hogy csábítással próbáljam megingatni, és ha sikerül, emiatt esetleg komoly bűntudata legyen.

Mondjuk az megint más kérdés, hogy nem lennék ilyen helyzetben, mert máshogy gondolkozom arról, hogy mi a bűn és mi nem, de neked kell tudnod, hogy tudod-e őt így szeretni és el tudod-e fogadni a hitével, meggyőződésével (vagy a hamis hitrendszereivel - ilyen szempontból gyakorlatilag lényegtelen) együtt.

Én néha "benéztem a vallás rovatba itt a GYK-n, és megdöbbentem szembesültem azzal, hogy felnőtt emberek a saját igazságukról 100 %-ban meggyőződve, az igazság szószólójaként a saját lelkiismeretükkel, pontosabban bűntudatukkal küzdő fiatalokat igyekeztek mindenféle érvekkel és bibliai idézetekkel meggyőzni arról, hogy a maszturbáció és a homoszexualitás is bűn, és örök kárhozatra lesznek ítélve a pokolban, ha engednek a kísértésnek, és nem fordulnak el ezektől a tevékenységektől.

Belőlem ez hihetetlen ellenérzést és ellenszenvet vált ki, de elhiszem, hogy - függetlenül a következményektől - ők ezt a saját szemszögükből nézve valóban "jószándékból" teszik, mert maguk is elhiszik, hogy ez így van.

Ők pont ugyanúgy a saját elveik szerint élnek, és ahhoz tartják magukat, mint én - az meg, hogy amiben hisznek, milyen tudatossági szintről jön, és mennyi valóságalapja van, annak az ilyen szempontból semmi jelentősége.

Részemről a legtöbb, amit tehetek, hogy tiszteletben tartom a véleményüket, függetlenül attól, hogy mit gondolok róla.

Visszatérve az eredeti kérdésre, a "Kibírható a szex nélküli párkapcsolat házasságig?" kérdés helyett én ilyen helyzetben azt a kérdést tenném fel saját magamnak, hogy:

1) Én kibírom-e.

2) Ha igen, képes vagyok-e elfogadni.

2) Jó döntés-e számomra így házasodni.

Az, hogy valaki ilyen elveket vall tényleg becsületre méltó dolog, és szerintem jogtalan őrültnek nevezni azt, aki képes parancsolni az érzékeinek.

DE!!! Ha neked ez tényleg a "kibírásról" szól, s tényleg kiégve, saját vágyadtól felemésztve állsz vele az oltár elé, annak tragikus következményei lehetnek. Ezek világnézeti különbségek, amik később újból előjöhetnek a közös életetek során. Ennek csak akkor van értelme, ha te is átérzed a fontosságát, mert ha csak kihívást látsz benne, az kevés.

Az meg, hogy ki milyen elveket vall, teljesen szívük ügye, ugyanúgy van joguk hirdetni, mint bárki másnak. Igen, vannak akik bibliai idézetekkel próbálkoznak, de pl. engem pont az észérvek győztek meg...