Szűz fiúk (meg lányok)! Nem érzitek azt idősen, akinek nem volt barátnője, hogy kimaradtatok sok mindenből, le lennétek maradva, és olyan mintha eddig nem csináltatok semmit, illetve rádöbbentek, hogy "eddig én mit csináltam"? Nincs hiányérzetetek?

Bár én nem tartozok pont a célcsoportba, akiket kérdeztél, de gondoltam, leírom az én szemszögemet is.

Noha fiatalabb vagyok az itt válaszolóknál, de a környezetemben nincs olyan lány, akinek hozzám hasonlóan nem lett volna még partnere. Hozzájuk képest azonban sokkal jobbak az eredményeim, képes vagyok koncentrálni a jövőmre, hobbijaimra és már 16 évesen is tudok eredményt felmutatni, míg ők a párjukon kívül másra sem tudnak gondolni, állandóan egymásra vannak ragadva és csak tengődnek a mindennapjaikban.

Nem hiszem, hogy a jövőben meg fogom bánni a mostani cselekedeteimet és hogy kihagynék akármit is. (Bár lehet, hogy tévedek, ezt csak az idő fogja tudni megválaszolni)

Sokáig nyavalyogtam én is, de úgy érzem, sikerült megbékélnem és elfogadnom a múltamat. Egyrészt tudom magamról, hogy nincs semmilyen komolyabb "defektem" (többször kavartam csajokkal, csak a szex része maradt ki a dolognak), másrészt meg azt is, hogy gátlásos és önbizalomhiányos voltam (aminek tudom az okát és már dolgozom rajta), és emiatt nem jött össze sok minden. Viszont hasznos is volt ez a tapasztalat, megtanultam belőle, hogy az életben igenis rámenősnek és határozottnak kell lenni, el kell venni azt, ami jár nekem és leszärni, ki mit gondol (nyilván bizonyos határok betartása mellett, szóval ne erőszakolj meg senkit). :DDD

De tök felesleges ezen siránkozni, nem oldasz meg vele semmit, inkább nézd meg, hogy mi tart vissza és azt oldd meg valahogy. Siránkozhatnék 26 évesen, hogy bezzeg 15 évesek már dugnak (hogy milyen színvonalon, az persze megint más kérdés...), de a mentális energiáimat irigykedés helyett inkább a céljaim elérésére fordítom, és nem vagyok hajlandó a gyakorikérdéseken sírni, mint a sok lúzer.

Az egyik barátom esete nagyon tiszteletreméltó számomra, ő 30 éves kora után vesztette el a szüzességét, sok évnyi semmittevés után cselekedni kezdett és össze is jött neki a dolog (méghozzá úgy, hogy a csaj nem is sejtette, hogy szűz volt, utána mondta el neki). Egy minden szempontból átlagos srácról van szó (kicsit talán még lassabb is a felfogása az átlagosnál), mégis odatette magát és nem kifogásokat keresett a helyzetére vagy a nőkre köpködött. Sokkal többre becsülöm, mint azokat, akik csak sírni tudnak, és 100x kiírják ezen az oldalon, hogy "ronda, dagadt, alacsony pasi vagyok, nem szeretnek a gonosz nők, brühühűű".

Szóval azt tanácsolom, tanulj a múltból, aztán véglegesen zárd le és kezdj egy új fejezetet az életedben panaszkodás és sírás helyett.

26/F

Nem igazán érzem, hogy kimaradtam volna bármiből is. Azért 17-18 évesen persze, hogy jó lett volna egy lány (már csak tapasztalatból is mint ahogy írtad), de hát így alakult, akkor ezt kell elfogadni.

Akkoriban még nem éreztem magam "érettnek" egy kapcsolathoz, nekem meg nem volt szükségem arra, hogy X hetente vagy X hónaponta valami csaj "megunjon", találjon egy menőbb csávót és otthagyjon.

Most, 21 évesen már érzem, hogy jó lenne. Mind testileg, mind lelkileg valakivel lenni. Valakihez kötődni, szeretni, és szeretettnek lenni :D

21f

De igen van némi hiányérzetem, bár valamivel előrébb vagyok, csak ugye nekem a külsőmmel voltak nagy gondok amit sokáig nem voltam hajlandó beismerni hogy azzal van a gond!

15-16 évesen kezdtem el csajozgatni sok lány ismerősöm van és nekem valamiért nem áll nehezemre csajokkal való ismerkedés, szóval én ilyen téren előrébb vagyok, ezen a területen vannak tapasztalataim. Csókolózni is csak egyszer csókolóztam azt is egy buliban tettem egy lánnyal ahová nem tudom hogyan jutottam be de nem is éreztem igazán jól magam.

20 éves koromig elvoltam a magam kis világába, eljártam haverokhoz jól éreztem magma, aztán a haverok szépen sorban lemorzsolódtak rólam, sokan fősulira/egyetemre sokan dolgozni mentek, ahogyan én is tettem. Aztán hogy hirtelen elfogytak a barátok még inkább kezdtem egyedül érezni magam.

Ugye ne voltam még együtt lánnyal szűz vagyok de kb 1 éve érzem azt hogy levagyok maradva, a hozzám hasonló lusta haverjaim közül sokan már túl vannak az első párkapcsolaton, egyik haveromnak is fél éve lett barátnője aki nálam is visszahúzódóbb, bezárkózottabb lett, ez vágott engem leginkább a padlóra lelkileg. Mert én évek óta ismerkedek lányokkal, mindent beleadok hogy társra találjak de hiába. Mindenki azt mondja hogy csak barátként jövök be nekik de annak nagyon. Nem használtak ki, csak szépen lassan lemorzsolódtak.

Most így lassan 22 éves létemre már szinte sírhatnékom támad a egy velem egyidős vagy nálam fiatalabb párokat meglátok az utcán kéz a kézbe vagy ölelkezve, csókolózva egymásba gabalyodva akkor mindig hihetetlen mód kezd el fájni a szívem hogy én soha nem éltem át ilyet!

Sajnos kezdem egyre jobban azt érezni hogy le vagyok maradva, sokan nem tudják hogy szűz vagyok, főleg az újabb ismerősök meg a nagyon régiek akikkel néhány havonta időnként beszélek ők is úgy tudják hogy már volt kapcsolatom mivel folyton jártam egy csajhoz akivel barátok voltunk, nála is az volt hogy próbáltam közeledni felé de a barátzóna lett egyből azt az egyet nem bántam mert kiábrándultam belőle.

Eddig elvoltam a magam világába lekötöttem magam, de így a tudat hogy ahogyan idősebb leszek és pl a munkahelyemen ahol új emberekbe botlok sokszor mindig kérdezik hogy van-e barátnőm persze ők nem látják rajtam hogy ez mennyire esik rosszul de mindig azt mondom hogy most nincs. De amiken lelkileg keresztül megyek egyre rosszabb az érzés hogy nincs senki aki várna rám amikor hazamegyek munkából, nincs akivel kimozdulhatnék pedig az itthon ülés már nem izgat mehetnékem van de kivel?

A barátaim közül akik itt maradtak mind dolgoznak, maszekolnak valahol, én is sokat dolgozom nagyon nem tudok maszekolni mert gyakran kell túlóráznom amiket csak 1-2 nappal előtte tudok meg hogy be kéne mennem, tehát nekem is van dolgom nem ülök itthon, de akárhová megyek bevásárolni, ügyeket intézni, vagy csak simán nézelődni indig meglátok egy velem egyidős boldog párt és akkor a szívem szakad meg. Ha rám néz egy kedves lány és mosolyog rám már rögtön zavarba jövök és bepánikolok, ami eddig velem soha nem volt!

A külsőm ellen már nagy nehezen elkezdtem tenni, és jó úton haladok tehát próbálok tenni ellene, csak a tudat hogy nincs senki mellettem aki erőt ad, és támogat így elég nehéz rávennem magam arra hogy na akkor edzeni kéne, vagy valami, vagy ha nagyon lehangolt vagyok akkor mindig magamba kell összeszednem magam.

Nem tudom hogy így mi lesz velem a későbbiekben de már kezdek belebolondulni, viszont sokan mondják hogy nem látni rajtam mintha problémáim lennének, a munkahelyemen nagyon jól elvagyok sokat hülyéskedünk a kollégákkal, ha filmet nézek mindig nevetek, nem szomorkodom, tehát ha valaki meglát az utcán az életbe nem mondja meg hogy lelkileg kivagyok, ameddig meg nem ismer!

meg persze a vágy a szexre hogy egyáltalán mégis milyen, ezt is csak elképzelni tudom sajnos, és ugye ezek biológiai szükségletek ahhoz hogy önkielégítést végez az ember az is csak ideig óráig megoldás. De az is csak félöröm.

Ez van sajnos de próbálok pozitívan hozzáállni.

Nem nincs hiányérzetem, és ha újrakezdhetném az életemet a mostani tudásommal és tapasztalatommal, akkor se cselekednék másképp e témában.

Nézd meg hány eladósodott szalagmunkás van, aki mellett ott a nő, és azt is nézd meg, hogy a 80%uk nem lenne eladósodva, ha nem lenne mellettük a nő.

Én is éreztem ezt, de leírom az én példámat. :)

22 évesen csókolóztam először és 23,5 évesen feküdtem le a barátommal, aki szintén szűz volt.

Ja és ennek az oldalnak köszönhetem őt. :D

Soha nincs késő és megérte várni, mert nem lettem egy tucat baba és nem követtem a trendet sem, de nem volt rám írva.