Császárral szült anyukák nincs hiányérzetetek?

Igaz, én nem szültem császárral, de az első gyerekemnél komplikációk adódtak, ezért a doki kinyomta a hasamból. Akkor nem gondoltam erről különösebben semmit, de amikor megszületett a második lányom, teljesen komplikációmentesen, akkor volt egy olyan érzésem, hogy elsőre nem is szültem igazán...

Így utólag belegondolva ez nagy baromság.

A császárt sem poénból választja az ember, hanem azért, hogy életeket mentsen vele.

Ettől nem leszünk se többek, se kevesebbek, mint anya. A csoda akkor is beköltözik hozzánk, ha az orvosnak máshogy kell segítenie.

Gondolj arra, hogy ez az egész nem egy "teljesítményvadászat". És mindemellett lehet még gyereked, szülhetsz hüvelyi úton, szóval lehet, hogy lesz benne részed.

Sok boldogságot a kicsivel!

Én jó pár hónapig küzdöttem ezzel, egyrészt mert soha nem gondoltam volna, hogy császárom lesz (kizártam teljesen, mert nem akartam soha császárt), másrészt a családunkban még senkinek nem volt császárja, és baromira bántott, hogy csak nekem nem sikerült természetes úton megszülni!

DE aztán átértékeltem pár dolgot. Ha 50-100 évvel ezelőtt szültem volna, akkor lehet ottmaradunk a szülőágyon a babával együtt...itt legalább gondosan elláttak és időben kapcsoltak az orvosok.

Illetve könnyű, szép terhességem volt, ezért rázott meg, hogy a vége rossz volt. De ha végig szenvedtem volna a terhességet, akkor valószínű egyből azt gondoltam volna, hogy aztán tőlem az orromon keresztül is kiszedhetik a babát, csak legyen már vége és legyünk egészségesek.

Néha eszembe jut még a dolog és igen, van hiányérzetem. Ez egy furcsa érzés, és már százszor elmagyaráztam magamnak, hogy ennek valószínű így kellett történnie, de mégis motoszkálnak a gondolatok a fejemben.

Azzal nyugtatom magam, hogy a lányom édes és egészséges. Mindegy hol jött ki, én vagyok az anyukája, akit nem tehet tönkre az, hogy a szülés körüli eseményekre gondolok. Így is-úgy is imádom őt, és remélem ő is engem.

Most 14 hónapos.

Azt hiszem az a baj, hogy görcsösen ragaszkodtam a természetes szüléshez, és megrázott, hogy nem komplikációmentes a szülés.

12:35-ös vagyok: nekem is indították, mert túlhordtam és zavaros volt a magzatvíz.

Azt hiszem az is furcsa volt, hogy nem magától indult be a szülés és nem is játszódott le magától. Úgy érzem, mintha folyamatosan irányították volna a szülést, az egész helyzetet, és hiányzik belőle a természetesség.

bennem ez szerintem örökké bennem lesz, csak idővel enyhül ez furcsa hiányérzet és csalódottság.

Tudom túl kellene ezen lépni, de valamiről mindig eszembe jut...

Első vagyok, és második válaszoló kapcsán az jutott még eszembe, hogy valóban ez a legrosszabb, hogy amikor kint van a baba, nem tudod egyből magadhoz ölelni. Én is jó párszor elképzeltem előtte, hogy majd a hasamra fektetik, férjem elvágja a köldökzsinórt, hát nem így lett. Amikor kibukkant, nem láttam (bár férjem szerint jobb is, mert szilvakék volt állítólag), nem hallottam, mert nem sírt fel, a köldökzsinórt az orvos a kibukkanás pillanatában már vágta is és a babát a csecsemősök már vitték is el. Tulajdonképpen profi volt a személyzet, de én is csak 6 órával később láthattam a picit, akkor még inkubátorban... És én még abban sem voltam biztos, hogy jól van, mert a szülőágyon, amíg foltoztak engem össze, addig csak annyit mondott az orvosom, hogy a kicsit most elvitték, nem tudja hová, ha kell, átszállítják egy másik intézménybe, ahol megfelelő intenzív ellátás van, és én oda nem mehetek vele... Aztán hála Istennek nagyon gyorsan magához tért! (Ma 4 éves egészséges kislány)

És utána a kórházban egy császáros anyuka került mellém, aki fél nappal később szült, végignéztem szegénynek minden kínlódádát, az első perctől fogva a harmadik napig. Hát! Azóta én kalapot emelek minden császáros anyuka előtt, főleg, akinek sürgősségi lett, és a második gyereknél is azon imádkoztam, hogy csak császározni ne kelljen, meg most a harmadiknál is.

És kedves Kérdező, én is csak próbálom magam arra trenírozni, hogy ne akadjak ki, ha véletlenül császár lesz, mert előfordulhat velem is...

Minden jót még egyszer!

Nincs. Az elsőnél elhúzódott a szülés, ezért lett császár. A másodiknál életmentő műtét volt. Örülök, hogy élünk :)

Szerintem ne foglalkozz ezzel,: a fájásokat megélted, kevésen múlott, a lényeg, hogy minden rendben.