Ha undorodom a szextől, de kipróbálom, akkor megtörténhet az, hogy a későbbiekben TELJESEN elmegy a kedvem tőle?
Az okát régóta keresem, de nem találom, és kezdem feladni.
A barátommal pedig több, mint másfél éve járunk, és hamarosan sor kerül rá.
Két pszichológusnál is jártam(más okból), említettem az egyiknek, de nem nagyon foglalkoztunk Vele. Hamarosan megyek a következőhöz.
De, ember vagyok.
Sose történt velem semmi trauma, ami ezt okozhatta volna. Tényleg SEMMI. Sőt, nem is tabu itthon ez a téma, Anyu fel is világosított kiskoromban, szóval nem értem, mi válthatta ki.
Hát már csak hónapok kérdése, és 18 éves leszek.
Tény, hogy NAGYON gyerek vagyok. De nem szeretném, hogy ilyen miatt érjen véget a kapcsolatom, hisz egy fiúnak ez nagyon fontos, ráadásul dúlnak benne a hormonok.
És ha már ennyit várt, akkor nagyon szeret engem. Általában kielégítem, de ahhoz is úgy állok, hogy csak azt ne kelljen. De szerencsére ezt nem látja rajtam.
Magamat próbálom győzködni...
Egyszerűen nagyon rosszul érzem magamat. Nem azért, mert nem állok készen, hanem mert a barátom nagyon várja. És rettegek, hogy emiatt fogom elveszteni.
És én megpróbáltam élvezni, de tény, erre nem állok készen. Beszéltem erről már egy felnőtt, érett Anyukával is, és egyszerűen nem lehet mit tenni.
majd megérek rá...de hogy oldjam meg, hogy erre ne menjen rá semmi?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!