Beleszerettem egy ri. Bancba, indokom is van, nagyon szánalmas?
3 év egyedülállóság után sikerült egy ri.bancba beleesnem. Nem, nem hivatásos, társaságunkban van ilyen, igazából inkább éretlen kislány, rögtön széttette a lábát azoknak a pasiknak, akik bejöttek neki, és ennek mindig meg lett a ára (ezt ő maga sem szerette amúgy).
Talán jeleket adott, nem tudom de végül sikerült beleesnem. Nem kellettem neki, és ami rosszabb, aggyal tudom is, hogy miket csinált, és nem ilyen lányt keresek - mégis, biztos vagyok benne, hogy lehetne belőle nőt csinálni. És a másik indok? Hát, itt fogtok anyázni: mert minden más nő megközelithetetlen volt. Kár ezen mit szépiteni: megismerem, aztán nem reagál, leráz, lesz.ar, foglalt, stb. tehát próbáltam mások felé közeledni előtte és utána is - mégis, úgy érzem, minden más "felnőtt érett" nő megközelíthetetlen.
Mindenesetre ő igy is, hogy van pasija, kicsit csapja a szelet, buliban összefutottunk "nahát itt még sose láttalak, fogsz ide járni, régen táncoltunk, gyere csak..."
utolsó: pontosan. És ez a legrosszabb nekem is, hiába tudom ésszel, hogy ez egy kislány, még be kell érnie, mégis úgy vagyok vele, hogy szeretettel nőt lehetne belőle csinálni.
Hasonlóan, mint amikor szürke kisegér lányok "fú, kell nekem ez a nőcsábász, biztos hűséges pasit tudok belőle faragni"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!