Lányok, mit gondoltok rólam?
Nem vagyok zárkózott, de azért csak kevesen ismernek úgy igazán. Nagyobb bulikban 1-2x voltam, 18éves fiú létemre nem vonz az a világ, a házibulikat kifejezetten szeretem, de azokat persze ahol nem csak az egymás lesmárolásáról szólnak. Ismerkedni, beszélgetni szeretek, de olyan lányt még sose szólítottam akivel sose beszélgettem, valahogy nem is megy, a helyzet abszurd lenne számomra. Jobban szeretem ha véletlenül ismerkedünk össze majd többet érezni stb.. Ez történt nyáron is, nagyon megszerettem egy lányt, rengeteget beszélgettünk, kétszer randiztunk. Sajnos nem jött össze semmi. Azóta nem is nagyon tudok más lányba beleszeretni, volt egy lány aki bevallotta hogy mit érez irántam, akit korrekten visszautasítottam, mert annyira nem ismertem és nem akartam kihasználni sem.
Picit az is zavarna ha majd úgy jövök össze valakivel, ha már nem szűz. Persze attól függ hogy milyen a személyisége illetve mennyire szeretjük egymást. Nem vagyok az a gyúrós/sportos típus, de szerencsére nem vagyok sem ronda sem igénytelen. Szeretem a divatot, de nem viszem túlzásba. 4 nyelvet beszélek. 5évig zongoráztam. Szóval ha valamit tényleg csinálni akarok, eléggé kitartó típus vagyok.. De lehet hogy pont ez a probléma lányok terén is. Sokáig húzom míg lépést teszek, ennek függvényében a csalódás után több ideig szomorkodom. Ha meg túl gyorsan "fölszednék" egy lányt, az meg nem teljesen szerelemből lenne. Nagyjából ezek a tulajdonságaim. Sosem szoktam ilyet kérdezni, de az oldalt böngészve talán nem ez a leghülyébb kérdés :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!