A lényeg, hogy a suliból egészen bejön egy lány, elkezdtem felé pillantgatni és egy idő után észrevettem, hogy ő is néz, sőt néha én kaptam azon hogy már bámul. Ment a szemezgetés kb. 3-4 napig mire úgy döntöttem, hogy ráírok facebookon. Nincs rendes facebookom, nem is volt csak ez miatt csináltlam egyet de név nélkül és kép nélkül. Írtam neki egy versikét ami csak arról szólt, hogy bejön és hogy érdemes-e nála próbálkoznom, de ugye nem tudta, hogy ki vagyok. Meg is kérdezte leírtam magam neki és még azt is, hogy velem szemezett a folyosón, mire azt a választ kaptam, hogy nem tudja hogy ki vagyok. Másnap megint csak többször egymás szemébe néztünk szünetekben. Mikor hazamentem megint ráírtam, megírtam neki aznap miben voltam hol ültem stb. Megint ugyan azt a választ kaptam: "Nem tudom hogy ki vagy" Ezek után mondtam neki, hogy akkor majd hétfőn személyesen is bemutatkozom. Ezek után próbáltam vele a fake facebookról kapcsolatot teremteni de szart rám és még el sem olvasta két napja amit írtam. Na szerintetek ez egyértelműen annak a jele, hogy hagyjál békén? :D ti odamennétek még hétfőn vagy sem? :D
Ez zaklatás te észlény. Ennyi erővel egy pedofil is irkálhatna neki.
Vakard össze a tökeidet és menj oda hozzá de ne említsd hogy te voltál..
2014. febr. 15. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
2/11 anonim válasza:
Gondolkodj az ő helyében... ez bizarr volt. Jobb is, hogy nem tudja ki vagy ezek után, a végén még megbélyegezne...
Oda kellett volna menni, nem pedig az fb-n hajkurászni.
2014. febr. 15. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
3/11 anonim válasza:
Szerintem ez annak a jele, hogy totál idióta vagy.
Ha nincs fb-od, ami nem jó vagy rossz, csak neked nincs, akkor személyesen kellene csinálni az ilyen dolgokat.
Lekakálnám én is az olyan embert, aki kép és név nélkül akar velem kapcsolatot teremteni...
2014. febr. 15. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
4/11 A kérdező kommentje:
Hú köszönöm a válaszokat, most ilyen szemszögből nézve nagyon is igazatok van :D Mostmár csak az a problémám, hogy amugy sinc ssok önbizalmam de így h erre rávilágítottatok már még cikibb lenne oda menni xD
2014. febr. 15. 19:51
5/11 anonim válasza:
Így olvasom a történeted meg a kommenteket, és az egészből az jön le, hogy de aranyos vagy!!!:DD Szerintem menj oda hozzá, de ne hétfőn, hanem kedden, vagy szerdán...:)
Különben érdekes, hogy a csaj nem jött rá, hogy kivagy... A tesómmal is történt ilyesmi, csak a keresztneve volt fent a vezetéknévnek meg mást adott meg. Ráírt egy csajra (osztálytársa) és a lány nem tusta, hogy ki az.. Azért a csaj is érdekes lehet XDD
2014. febr. 15. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
6/11 A kérdező kommentje:
Igazából, most h már szerintem tudja h ki vagyok.. persze azt mondja, hogy nem.... de igy már rohadt ciki lenne odamenni azóóta pedig elnézést is kértem tőle a buta viselkedésemért facen :D (ahol elv még mindig nem tudja h ki vagyok :( ) szóval nem tudom most mitévő legyek :D
2014. febr. 15. 20:03
7/11 anonim válasza:
Felejtsd el, hogy mi volt. Ha tényleg nem tudja, hogy te vagy, az jó. Így aztán úgy mehetsz oda, hogy nem ismer, és tisztalappal kezdhetsz. Ne hozd fel a témát. Ha felhozza, tégy úgy, mintha nem tudnád miről lenne szó.
És szerezz be egy rendes fb felhasználót. Tisztalap. Azon meg ne csinálj ilyet, mint az előzőn.
2014. febr. 15. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 anonim válasza:
Várj pár napot, és csak utána menj oda, ha szerencséd van, akkor tényleg nem tudta ki vagy, ha nincs szerencséd, akkor pontosan tudja ki vagy, és csak azt nézte napokig, hogy mi a fenéért bámulod, és minek írogatsz neki, csak gyáva ezt így leírni...
Bocsi az őszinteségért voltam már ilyen helyzetben és jobb ha tudod mire számíthatsz :)
2014. febr. 15. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 anonim válasza:
Én nálam is volt már olyan, hogy a folyosón egy lánnyal sokat néztük egymást és végül kiderült, hogy nem is tetszettem Neki pedig azért Facen is beszéltünk 1-2x. Nem fűznék ehhez olyan nagy reményeket.
2014. febr. 15. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 A kérdező kommentje:
Hát köszönöm a válaszokat :D Miután nem írt vissza vagy 2 napig már akkor sem fűztem hozzá sok reményt :( És asszem már így sem fogok de azért még jövő hét vége fele megprobálkozom rendesen élőben :)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!