Mennyire gyakori, hogy a nő azért nem ismerkedik, mert "most nem kell pasi"?
Mennyire gyakori, hogy a nő azért nem ismerkedik, mert "most nem kell pasi"?
Tehát pl. szakitás után "most nem kell pasi. Most jól elvagyok pasi nélkül. Nem esek hanyatt"
vagy ilyen "most a karrieremre koncentrálok. Most tök jó igy"
tudom, ezek hazugságok, nem kell kioktatni. Én a fenti kettővel találkoztam (két külön nőtől), mind a kettőről kiderült, hogy f.aszság, mert az elsőről úgy kellett 3. ismerősünkből kiszedni, hogy azért találkozott velem, mert azt hitte több lesz (kérdem én, akkor minek erősködött azzal, hogy nem kell most senki??)
A másik meg egy 2. pasi után vágyódik, tehát nem igaz...
csak úgy kérdem, hogy ezek a dolgok mennyire gyakoriak?? Mikor gondolják komolyan és mikor nem a nők? Ha ilyennel találkozok máskor, azért nyomjam a gázt, mert "sárga lámpa", vagy hagyjam?
Ismerek olyat, aki komolyan gondolta. 14 éves korától 20 éves koráig volt egy komoly kapcsolatban (amenyire tinikapcsolat komoly lehet, ugyebár), a vége már nyögvenyelős volt, unalmas, a srác féltékenykedett is, be is szabyálozta, nyafogott, ha nem voltak eleget együtt, ez a tanulás rovására is ment a lánynál. Szakítás utá fellélegzett, kb. egy évig élte a kis világát a barátnőkkel, boldog volt, tanulásra koncentrált, dolgozott, meg kiheverte a kapcsolatot, utána, amikor kész lett rá, akkor meg újra elkezdett pasizni.
Én azt mondom, ha ezt mondja, tapintatlanság tovább nyomulni, mert nem tudhatod, igaz-e vagy nem. Ha meg többet akar, akkor ő a hülye...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!