Érdeklődnek, hogy esetleg vannak-e itt olyan gamer lányok, akik 18-22 éves kor közöttiek és nincs párjuk?
Figyelt kérdés
Ez alatt azt értem, hogy szívesen ismerkednék gamer lányokkal, mert az ilyen r*banc, csöcsvillantós, minden 2. nap buliba járós csajokkal nem lehet hosszútávra tervezni, ezért is töltök inkább több időt a gép előtt mint a szórakozóhelyeken. Persze a baráti társaságom megvan, de szabadidőmben nagyrészt inkább kockulok. Az alpári, lenéző kommentektől kíméljetek légyszíves. Üzeneteket is várok ismerkedés céljából. 21/F2013. nov. 26. 17:41
21/23 anonim válasza:
ha vannak ilyen lányok akkor ők hol bújkálnak?pedig jó lenne vkivel eggyütt játszani vmi fps játékot vagy wot-ot :P vagy bármit... 20/f
22/23 anonim válasza:
Én is szeretek játszani, sőt, az exemmel a Honfoglalón ismerkedtem meg. Hónapokig játszottunk, de nem találkoztunk. Mire az első randiig eljutottunk, már kialakultak az érzelmek, nagyon sokat chateltünk és beszéltünk telefonon. Nagyon sajnáltam, mert már 30 éves volt, mégsem volt még előttem senkije, a saját elmondása szerint azért, mert nem talált egy normális lányt. Aztán kiderült, inkább arról volt szó, hogy nem is tett érte, hogy találjon. Hiába próbáltam kirántani a gép elől, minden idejét ott töltötte még megismerkedésünk után is. Sokszor leültem vele játszani, de néha szerettem volna kimozdulni, ő viszont sosem. Ilyenkor ő játszott én meg tévéztem, volt hogy órákig nem szólt hozzám, mert "fontos csata" zajlott éppen. Már négy éve, hogy elhagytam, azóta sincs senkije és éjjel-nappal a játszik, a szülei tartják el, mert még munkája sincs. Ennyit arról, hogy miért nincs a kockáknak barátnőjük...
23/23 anonim válasza:
Lúzer vagy és itt akarsz csajozni. Nem szakad le a pofád? Hiába emeled ki százszor a hirdetésedet, úgysem lesz szerencséd! Állj fel a géptől és élj normális életet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!