Miert van mindenki ennyire rakattanva az ismerkedesre? Vagy az en hozzaallasommal van a gond?

Hasonlóan gondolkodom, mint Te! :)

18 múltam pár hónapja, idén voltam először szerelmes, idén volt az első kapcsolatom, ami nem végződött túl szépen, sőt. Nagyot csalódtam a fiúban, teljesen másnak ismertem, na mindegy. Utána sokáig hiányzott egy fiú, de már rájöttem, hogy jobb ez így.

Nem mondom, hogy nem örülnék, ha lenne egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatom, mert nagyon is jó lenne. Csodálatos érzés, amikor nem egyedül ébredsz, a közös programok, a nyáresti séták stb., de nem verem a fenekemet a földhöz, amiért nincs kapcsolatom.

Mellesleg eddig nem is tudtam volna normális kapcsolatot kialakítani, kellett jó 2 hónap, hogy túl tegyem magam a szakításon és talpra álljak. Most pedig élvezem az életet. És néha rossz, hogy egyedül vagyok, ugyanakkor sok pozitívuma is van a dolognak, hiszen pl. rengeteg spontán dolgot tudok csinálni, sokkal több időt tudok a barátaimmal tölteni, többet tudok utazni pl. rokonokhoz stb. Egyszerűen ez most egy szabadabb élet, mert egy párkapcsolat bizonyos szempontból kötöttségekkel jár. Ha tudom, hogy ma a párom hamarabb végez melóba pl., akkor az estét együtt tudjuk tölteni. Ilyen esetben hiába hív fel valamelyik barátom egy nagyon spontán ötlettel, le kell mondanom, mert a párommal töltöm az estét. Most gondolkodás nélkül igent tudok mondani mindenre, amihez éppen kedvem van. Ezért abszolút spontán nyaram van és ez nagyon jó. :))

Különleges?

Nekem az is elég, ha első látásra bejön a csaj.

Persze ha aztán kiderül, hogy nagyon rossz személyisége van a csajnak, az szo*acs xD

Mintha csak én írtam volna.

Egyszerűen nincs időm még a régi barátaimra sem, gyakorlaton vagyok, visszavan még a jó kis anatómia, élettan etc. vizsga, nagyjából egy héten egyszer ha látnám és tudnánk napi fél órát írni egymásnak, azt meg még eddig egy pasi sem viselte el...

Nem erőltetem mondjuk soha túlságosan a dolgot.

22/L