Anorexiás voltam, úgyahogy rendbe jöttem viszont most folyton olyan megjegyzéseket kapok amik elbizonytalanitanak. Végre elfogadtam hogy nem csont és bőr vagyok hanem lett egy izmos nőies alakom és végre elégedett lennék de mindenki leszol. Miért?
A boldogság kulcsa, hogy nem más gyökerek véleménye szerint élsz.
Jegyezd meg, hogy akármit csinálsz, mindig lesz valaki, aki abba beleköt. Ha mégis számít valakinek a véleménye, akkor inkább azok véleményére adj, akik szeretnek, és megbecsülnek. A szeretteink, vagy a szerelmünk számára nem kissé elszomorító, sőt, megalázó, amikor egy vadidegennek, vagy egy épp, hogy csak látásból ismert valakinek a véleményére többet adunk, mint azokéra, akik fontosak nekünk.
A másik az, hogy a modell szakma jó ideje már nem a realitásokról szól. Van ex-modell (lány) barátom. Felhagyott vele, mégpedig azért, mert az ottani elvárások olyanok voltak, amire kis híján ráment az egészsége. Most is vékony, nagyon jól néz ki (szerintem még egy 5-10 kiló is simán elférne rajta), de amikor modellkedett, több, mint 10 kilóval volt könnyebb. Beteges elvárások vannak ebben a szakmában, és nem véletlen, hogy sokan egészségileg tönkremennek benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!