Ez milyen fizetés?
3-5 éves releváns munka tapasztalattal és szakirányú végzettséggel rendelkező Java fejlesztőt keresnek mindössze 1540Ftért / óra.
Nézegetem a diákmunkákat egyetem mellé és nem nagyon értem minek van itt egy ilyen állás meg a fizetést sem értem.
Úgy hallottam, hogy ilyen 3-5 éves tapasztalattal már ilyen 3-4 talán 5száz ezer nettót lehet haza vinni.
Lényegében rengeteg technológiai ismeretet várnak el sok tapasztalattal gyakornoki fizetésért. Legalább is szerintem, ahogy nézegettem az állásokat, de pont ezért kérdezem, hogy ez mennyire normális?
Majdnem ennyit keresek a postán. :D
Egyedül a tapasztalatszerzés lenne benne a jó, csak ugye mi a phasznak, ha már van 3-5 év releváns munkatapasztalatod. :)
> Úgy hallottam, hogy ilyen 3-5 éves tapasztalattal már ilyen 3-4 talán 5száz ezer nettót lehet haza vinni.
Ja, főállásban. Diákmunkában talán egy kicsit naiv elvárás ekkora fizetés. Meg egy cég lehet, hogy tud adni egy dolgozónak ötszázezeres fizetést, egy másik cég meg minimálbért tud kínálni. A két cégnél mások lehetnek az elvárások, a munkahelyet nem csak a fizetés jellemzi, hanem más paraméterek is. Pl. egyik kollégám átment egy másik céghez, ahol jobban keresett, de egy év után visszajött, mert lehet, hogy nálunk nem akkora a fizetés, de cserébe családias a légkör, több értelmét látja annak a produktumnak, amihez a munkájával hozzájárul, stb…
Nem csak a munkaadó válogathat a munkavállalók közül, hanem fordítva is. Ha neked, mint munkavállalónak nem felel meg ez a munka, akkor nem jelentkezel rá, keresel jobbat. Már ha találsz. Ha meg nem, akkor is lehetőséged van eldönteni, hogy ennyiért eladod-e az idődet és tudásodat.
Nem azért diplomázok le infóból, hogy annyit keressek amennyit egy fővárosi pincér...
Az ilyen cégeket/oldalakat meg se szoktam nézni. Ha nem lesz munkás, megy az a bér feljebb is, nyugi.
"Úgy hallottam, hogy ilyen 3-5 éves tapasztalattal már ilyen 3-4 talán 5száz ezer nettót lehet haza vinni."
LOL
Ez még a fővárosban sem általános. Fél milla egy juniornak. Hol élsz te?
Debrecenben, Szegeden vannak komoly, öreg fejlesztők, akik 200 alatt keresnek.
Igaz, én még aligha vagyok junior, de ahogy másoktól hallom és sok helyen olvasom a 3 év már bőven normális fejlesztő és az 5 év tapasztalat akár senior is lehet ha valaki.
Lehet vki 2 év munkaviszony után is senior, akár architekt is, ha már 13 éves korában fejlesztett és nagyon jól csinálta.
De nem ez a jellemző.
Egy kkv vagy egy faluvégi cég a büdös életben nem fog nettó fél millát adni még a vezető fejlesztőjének sem, mert egyszerűen nem képes annyit megkeresni. Nettó 500 az közel egy milla bérköltség és erre még rájön az infra.
Itt egy pár hetes cikk, ezt olvasd el (pedig ebben is vannak túlzások elég szép számmal):
Az oldalon egyébként BRUTTÓ összegek vannak feltüntetve, ehhez csak annyit, hogy a bruttó 250 000 az nettó 166 ezer, nettó 500-hoz meg bruttó közel 900 ezer forintos fizetés tartozik.
Ennél is több a munkáltató tényleges bérköltsége.
"LOL
Ez még a fővárosban sem általános. Fél milla egy juniornak. Hol élsz te?"
Én annak idején vidéken(Pécs) 1-2 éves tapasztalattal megkerestem nettóban a 300-at. És nem én voltam az egyedüli. Nem tudom miért akkora dolog a fővárosban egy fél milliós fizetés ezen a területen.
Azért, mert nem szokás fél millát fizetni egy kezdőnek.
A portfolio-s cikk i sleírja, hogy a kezdő DIPLOMÁS mérnök 250-350 közötti fizetésre számíthat, bruttóban!
Ez nettó 166-220 ezer HUF.
Azt be se mondom, hogy a kezdők fizetése nem rég még úgy volt (erről most kezdenek leszokni), hogy próbaidőre diplomás minimálbért kapott, és 3 hónap után kapott rendes fizetést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!